
Fotó: Kristó Róbert
Több mint két éve húzódik a csíkszeredai Szent Anna Elhelyező Központ költöztetésének ügye. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság ugyanis 2011-ben közel 3,2 millió lej értékű finanszírozást nyert családi típusú házak és egy rekuperációs központ építésére a volt növényvédelmi központ helyén. A projekt határidejét kétszer is meg kellett hosszabbíttatniuk. A támogatást nyújtó Munkaügyi Minisztérium ez év végéig adott haladékot a megvalósításra.
2014. május 08., 17:562014. május 08., 17:56
A fogyatékkal élő gyermekek számára létrehozott csíkszeredai Szent Anna Elhelyező Központ új otthonának helyszínéül a Hargita megyei önkormányzat tulajdonában lévő Haladás utcai telket választották, a volt növényvédelmi központ helyét. A területen viszont olyan mértékben szennyezett volt a talaj, hogy megtisztítása a tervezettnél jóval több időbe telt.
5,5 méter mélyre kellett leásni
„Hargita Megye Tanácsa egy életre veszélyes gócpontot számol fel. Nemcsak Taplocát és a környékét veszélyeztette a sok fertőző vegyszer, hanem a teljes várost és az Oltot is” – mutatott rá Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke. Mint közölte, a talaj vegyszermentesítésére közel félmillió eurót szántak a megye költségvetéséből.
A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség előírásai alapján a szennyezett földet 2012 novemberétől kezdték elhordani, és a munkálatokat 2013 júniusáig befejezték. Ezt követően pedig megvizsgálták a talajt. „A laborvizsgálatok eredménye szerint a pincével rendelkező épület helyén, 2,5 méteres mélységben a szennyezettség mértéke a törvényben előírt határértékeket jóval túllépte” – részletezte az elöljáró.
Ezért újabb közbeszerzést kellett kiírniuk a munkálat folytatására. A második szerződés kivitelezése még folyamatban van, azaz most várják az újabb laborvizsgálatokat. „A laboreredmények megérkezése után körülbelül tíznapi munka van még hátra” – vélte Borboly. Egyébként eddig összesen 1700 tonna vegyszeres talajt szállíttattak el, első körben Brăilára, a második körben pedig Piteşti-re.
Év végéig kell befejezniük
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Tanács Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságának vezetője megkeresésünkre elmondta, ha nem vehetik át időben a területet a megyei önkormányzattól és nem tudják időben elkezdeni a munkálatokat, akkor le kell mondaniuk a projektről. „Sikerült újra meghosszabbítani a pályázat határidejét ez év végéig, úgy, hogy hat hónapról négy hónapra csökkentettük le a kivitelezési határidőt, de a megvalósíthatóság annak függvénye, hogy sikerül-e legkésőbb júniusban elkezdeni az építkezést” – fejtette ki Elekes. Mint ismertette, a pályázatban szerepel az a feltétel, hogy három hónapig működtessék a központot, ezért kell legkésőbb októberig elkészülniük az építkezéssel.
Jelenleg a Szent Anna Elhelyező Központ a Müller László utcában bérelt ingatlanban működik. Az új helyszínen az értelmi fogyatékkal élő fiatalok számára egy otthonosabb központot alakítanának ki. Az igazgatótól megtudtuk, hogy a tervezett hét családi típusú házban 84 gyermeket tudnának elhelyezni. A beruházásra 3 millió 166 ezer lejt biztosítana a Munkaügyi Minisztérium.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!