Uniós pályázatokkal Büdösfürdőért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Uniós pénzekből fejlesztené Büdösfürdő turizmusát Csíkszentkirály és Csíkszentimre önkormányzata. A szentkirályiak által építtetett menedékház körüli munkálatok már ebben a hónapban befejeződnek, a szentimreiek információs turisztikai központja a tervek szerint jövő júliusig fog elkészülni.

Szabó Kamilla-Mária

2013. november 07., 18:012013. november 07., 18:01

2013. november 07., 18:202013. november 07., 18:20

A büdösfürdői turizmust próbálja fellendíteni Csíkszentimre és Csíkszentkirály önkormányzata. Utóbbi  menedékház építésére, Szentimre pedig információs turisztikai központ létrehozására pályázott – számolt be Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere. Hozzátette, a megépülő közhasznú menedékház a túrázások, illetve turistaösvények bejárta során eltévedt, megesteledett turisták számára biztosít szálláshelyet egy-két éjszakára.

A szentkirályi önkormányzat által 2010-ben leadott pályázatot múlt év elején hagyták jóvá, ám a kivitelezést elsőre senki nem vállalta. \"A kivitelezők kevésnek tartották az összeget a megvalósításra, ezért a projekten belül átcsoportosítottuk a pénzeket” - tudatta a következő kiírás sikerességének okát Székely.

Milliós értékű projekt

„A több mint 1 millió lej értékű projektben szereplő menedékház építését májusban kezdte el a kivitelező, és novemberben be is kell fejezze. Jelenleg az utolsó simításokat végzik a házon” – mondta el a polgármester. A turisták által jövő tavasztól igénybe vehető menedékházban hat, háromszemélyes hálószoba áll majd rendelkezésre a mosdók, a multifunkcionális szoba – konyha, ebédlő – az elsősegélynyújtó rész mellett. A házban lesz recepció és raktárhelyiség is – sorolta az elöljáró.

Székely elmondta, a projekt kivitelezéséhez hozzávetőleg 50 000 lej önrésszel – topográfiai felmérés, tervkészítés, jóváhagyások – járult hozzá a helyi önkormányzat. Csütörtöki ottjártunkkor a munkások megmutatták a készülő szobákat, amelyekben a bútorozás mellett a festés, csempézés és a fugázás van csupán hátra.

Turisztikai információs központ jövőre

Szintén 2010-ben adta le a meghirdetett uniós pályázatra egy turisztikai információs központ tervét a szentimrei önkormányzat. A több mint 860 ezer lej értékű projekt megvalósulásához közel 47 ezer lejjel járult hozzá a helyi tanács. A munkálatok meghirdetését követően a nyertes kivitelező cég idén júliusban szerződött az egyéves munkálat elvégzésére, így jövő év júliusáig kell megépüljön a központ. Az épület alapját sikerült idén megönteni, jövőben folytatják a beruházást – tájékoztatott György Ildikó, a szentimrei polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályának munkatársa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
Hirdetés