Újjávarázsolt istenháza

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Igazi sikertörténet a csíkzsögödi műemlék templom felújítása. Míg a be nem tartott politikusi ígéretek miatt tavaly ősszel úgy látszott, megfeneklik a restaurálás, a plébániának – több kisebb pályázati lehetőséget kihasználva – sikerült folytatnia a beruházást. Így az elmúlt hétvégén, több hónapos „száműzetés" után visszatérhettek a hívek az említett hajlékba.

Rédai Botond

2013. október 15., 19:312013. október 15., 19:31

2013. október 16., 11:242013. október 16., 11:24

„A múlt vasárnapi szentmisét már a templomban tartottuk. Nagyon örülünk, hogy ilyen szép munkát tudtunk végezni” – osztotta meg az örömhírt Sebestyén Ottó. A zsögödi plébános kiemelte, az elmúlt hónapokban a munkából mindenki kivette a részét, másképp nem is lehetett volna megvalósítani az elképzeléseket. „Nagyon jól sikerült a belső restaurálás. Mindenből a legegyszerűbb megoldást választottuk. Az ember lelke is másképp érzi magát egy ilyen templomban” – jelentette ki a plébános.

Több hónapos „száműzetés\"

A megígért kormánytámogatás elmaradása utáni, tavaly őszi kilátástalanságot követően ez év első felében mégiscsak sikerült folytatni a beruházást. A szükséges anyagi forrásokat több pályázat révén tudta biztosítani a plébánia. Így a nyár folyamán teljesen új köntösbe öltözhetett a műemlék templom belseje. A konkrét munka áprilisban kezdődött az ablakok és a szentély padlózatának kicserélésével, majd a templom búcsúünnepét (Szentháromság-búcsú) követően nekifogtak a nagyobb munkálatoknak is. Felújították a villanyvezetékeket, kijavították a falrepedéseket, meszeltek, kicserélték a teljes padlózatot, korszerűsítették a hangtechnikát és a templom fűtési rendszerét. Ez idő alatt a hétköznapi szentmiséket az új plébánia hittantermében, míg a vasárnapi miséket a helyi kultúrotthonban tartották.

A plébánostól azt is megtudtuk, néhány héten belül a külső restaurálást is befejezi a kivitelező. Sebestyén szerint ezt a munkafázist nehezítette, hogy rengeteg hajszálrepedés volt az épület külső falain. Ezért műszálas vakolatot kellett felvinni, majd következhetett a meszelés. Ezzel párhuzamosan zajlik az esővíz-elvezető csatorna, illetve a tetőszerkezet javítása.

Pályázatokkal biztosították a forrásokat

Mint arról a plébános beszámolt, minden adódó pályázati lehetőséget kihasználtak ahhoz, hogy biztosítani tudják a restauráláshoz szükséges pénzösszeget. Szikszai László, a Kontur Tervezőiroda munkatársa készítette el a restaurálási terveket, amelynek részét képezi a kutatási, valamint a kivitelezési terv. Amíg az elsőt a megyei önkormányzat, addig a másodikat a helyi önkormányzat támogatta. Előbbi a fűtésrendszer korszerűsítéséhez, illetve a külső restauráláshoz is hozzájárult összesen mintegy 44 ezer lejjel, utóbbi a külső és belső felújítást támogatta 100 ezer lejes összeggel. A Magyar Külügyminisztérium által meghirdetett Külföldi magyar emlékek megőrzése című pályázat által tavaly és idén is négyszázezer-négyszázezer forintot kapott a plébánia. Emellett az Egyházi és Nemzetiségi Támogatások Igazgatósága egymillió forintos támogatást ítélt meg egy pályázat során. Sebestyén hangsúlyozta, jelentős anyagi támogatással járult hozzá a restauráláshoz a zsögödi közbirtokosság is. „A híveknek is köszönöm az anyagi segítséget és a sok önkéntes munkát” – mondta a plébános. Kiemelte, jelentős segítséget kapott a plébánia Tövissi Zsolt építésztől is, aki szakmai tanácsokkal és megfelelő szakemberek biztosításával mozdította előre a beruházás szekerét. Forró Emőke pályakezdőként tervezte meg a templom belső lámpatesteit. A restaurálási terv kivitelezéséért egyébként a Forma-con felelős, ForróAttila és Marosi Béla irányításával, míg a villanyszerelési munkálatokat a Tamás István által vezetett Start Duo Kft. vállalta el.

Van még tennivaló

A belső és külső restaurálás befejeztével még nem érnek véget a templommal kapcsolatos munkálatok. Sebestyén Ottó szerint mindenképpen ki szeretnék cserélni a padokat, ez legkevesebb 40 ezer lejes beruházást igényel. Hátravan még a freskók és az oltár restaurálása is. „Ezekre még nem tudtunk pontos összeget számolni. Annyi bizonyos, hogy legalább kétszer annyit kell költeni majd erre a tételre, mint a padokra” – említette a plébános, aki szerint továbbra is keresik a pályázati lehetőségeket a hátralevő munkálatok elvégzésére.

Újjávarázsolt plébánia, mint közösségi tér

A templom felújításával párhuzamosan folyik a plébánia épületének átalakítása, valamint az udvar szabadidős tevékenységekre alkalmassá tétele. Tavaly már elkészült az épület alsó szintjén a plébániai iroda és a közösségi ház. Az udvaron nemrég avattak fel egy füves sportpályát, emellett tervben van egy filagória építése vizes blokkal, a gyermekek számára egy játszótér kialakítása és parkolóhelyek létrehozása is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés