Újjáélesztett hagyomány Felcsíkon

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Sok év után idén újra bevárják egymást Madéfalva, Csíkrákos, Csíkcsicsó és Borzsova határkerülő hívei a négyes határkeresztnél.

Szabó Kamilla-Mária

2014. április 17., 16:072014. április 17., 16:07

2014. április 17., 16:182014. április 17., 16:18

Idén a madéfalvi egyházközösség úgy döntött, hogy – a Siculicidium emlékév alkalmából – újjáélesztik a rendszerváltás után elfeledett hagyományt: a közös határkerülést. Így idén húsvét vasárnapján a határkerülő madéfalvi, csíkrákosi, csíkcsicsói és borzsovai hívek a közös határkeresztnél bevárják egymást, hogy közösen kérjék a jó Isten áldását a termésre – tudtuk meg a madéfalvi egyházközösség egyik tagjától.

Régi helyén új keresztfa

A vallásos szertartásnak számító határkerülést a kommunizmus ideje alatt nem gyakorolhatták a csíkszéki keresztény hívek. Azt követően ugyan még élt egy ideig ez a hagyomány vidékünkön, azonban az évek során eltűnt a szomszédos falvak ilyen jellegű közös ünneplése. Idén viszont a négy felcsíki település összefogott, a négyes határnál lévő régi keresztfa helyébe újat állítottak, így sok év után ott fogják bevárni egymást a falvak lakói.

Áldást kérnek a termésre

Vasárnap reggel tehát minden településről az ételszentelést követően, nyolc órakor indulnak el a hívek gyalog, lóháton, illetve szekerekkel a termőföldekhez, hogy a megfelelő szertartás keretében áldást kérjenek a termésre. A négy település mezőgazdasági területeinek közös határánál fél 10-kor találkoznak a határkerülők, hogy közösen fohászkodhassanak Istenhez a természeti csapások elkerüléséért. Az idei szertartás keretében megáldják az új keresztfát is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés