Az iskolaigazgatói versenyvizsgára vonatkozó módszertan módosítása volt az első intézkedése a frissen kinevezett oktatási miniszternek, aki lehetővé tette a megmérettetésen elbukott pályázók kinevezését.
2017. január 10., 11:392017. január 10., 11:39
2017. január 10., 12:172017. január 10., 12:17
Pavel Năstase, a tanügyi tárca frissen kinevezett vezetője egy központi hírügynökségnek azzal érvelt a Cioloş-kormány által kidolgozott módszertan módosítása mellett, hogy az iskolák nem maradhatnak igazgató nélkül, az előírások szerint pedig hétfőtől az ország mindegyik tanintézete élére ki kellett nevezni a tantestület által választott pedagógusokat.
Görbe Pétertől, Hargita megye főtanfelügyelőjétől megtudtuk, hogy hétfőn videokonferencia keretében szólította fel az új intézkedések foganatosítására a megyék főtanfelügyelőit az oktatási miniszter. Tehát, amelyik tanintézetben senki nem jelöltette magát igazgatónak január 6-áig, kinevezhető a régi igazgató is. Viszont csak ideiglenesen, a tanév végéig – közölte Görbe.
Mint megtudtuk, Csíkszéken három iskolánál áll fenn ez a helyzet: a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskolánál, a tusnádfürdői Jókai Mór Általános Iskolánál, illetve a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskolánál. A többi, vezető nélkül maradt iskola esetében a tantestületek javaslatára már kaptak jelölteket az igazgatói tisztségekre.
A videokonferencián az oktatási miniszter azt is közölte a főtanfelügyelőkkel, hogy augusztus folyamán egy új versenyvizsgát szeretnének kiírni, kizárólag az ideiglenes igazgatói, aligazgatói mandátummal rendelkező iskolák számára. A nyári megmérettetésen pedig igyekszenek javítani a vizsga eddigi módszertanán – számolt be Görbe Péter. Kérdésünkre, hogy mi a véleménye a versenyvizsga körüli összevisszaságról, csak annyit válaszolt, hogy inkább nem mondana véleményt, lényeg, hogy az iskolák működjenek.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!