
Óvást emelt a helyi alpolgármester-választáson kialakult eredmény ellen az Erdélyi Magyar Néppárt gyimesközéploki szervezete. Tájékoztatásuk szerint a község képviselő-testületének szerdai alakuló ülésén számos szabálytalanság történt, ezért az alpolgármester-választás újbóli mapirendre tűzését szeretnék elérni.
2012. június 29., 14:522012. június 29., 14:52
2012. június 30., 23:102012. június 30., 23:10
A Néppárt gyimesközéploki szervezetének tájékoztatása szerint két jelölt pályázott az alpolgármesteri székre: Gergely Károly az RMDSZ, Gellérd István Tihamér a Néppárt színeiben. Utóbbit a polgári párt tanácsosai is támogatták. A június 10-i helyhatósági választások eredményeként a gyimesközéploki képviselő-testületbe tizenöt jelölt jutott be: nyolc RMDSZ-es, öt MPP-és, valamint két néppártos.
Az alakuló ülés alkalmával az egyik RMDSZ-es képviselő mandátumának érvényesítését a képviselő-testület nem fogadta el – közölte a helyi Néppárt szervezete. Így az illető nem szavazhatott volna az alpolgármester-választáson, mely háromfordulósra sikeredett. Az első és második voksoláson a szavazatok egyenlő aránya miatt – mivel egy szavazat mindkét esetben érvénytelennek bizonyult – nem született eredmény. A harmadik próbálkozáskor viszont az RMDSZ-es jelölt nyolc, a néppártos pedig hét szavazatot kapott, így megszületett az eredmény, az utóbbi hátrányára.
A gyimesközéploki EMNP szervezete szerint az az RMDSZ-képviselő, akinek nem érvényesítették a mandátumát, nem voksolhatott volna, ezért az eredmény ellen óvást nyújtanak be, ugyanakkor a néppártosok azt is nehezményezik, hogy egyes szavazócédulákon jelzések voltak, ami a sejtések szerint a szavazás befolyásolását hivatott szolgálni.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
szóljon hozzá!