
Fotó: Kristó Róbert
Több száz év után ismét Székelyföldön alapít kolostort a pálos rend. A szerzetesház felszentelését jövő vasárnap, január 26-án tartják Hargitafürdőn, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálja.
2014. január 14., 17:102014. január 14., 17:10
2014. január 14., 18:012014. január 14., 18:01
A remény lelkületében zajlanak az előkészületek, hiszen ha Isten kegyelméből sikerült újra letelepedjen a rend itt Székelyföldön, akkor bízunk benne, hogy az Ő kegyelméből hivatások is lesznek, és meg is tudunk maradni a térségben – fogalmazott a rendhagyó eseménnyel kapcsolatban Balla Barnabás atya. A hargitafürdői kolostorban szolgáló pálos szerzetes kiemelte, ez alkalomból egy új fejezet kezdődik a rend életében.
Bevallása szerint a kolostoralapítás öröme mellett talán egy kis félelem és izgatottság is lakozik bennük. „Arra törekszünk, hogy tökéletesen tudjuk végrehajtani mindazt, amit a Jóisten kér tőlünk. Másrészt hatalmas öröm van a szívünkben, mert jó látni, hogy van igény arra, hogy az emberek meghallgassák az Úr üzenetét” – magyarázta az atya, kiemelve, a helybéliek, illetve a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia is nagyon sokat segít a nem mindennapi esemény zökkenőmentes levezetésében.
Az atya újfent hangsúlyozta, tudomása szerint a hargitafürdői lakosok több évtizede imádkoznak azért, hogy legyen saját papjuk, a kolostoralapítás révén ez az igényük teljesül. „Néhány éven keresztül helyi plébánosként tevékenykedett László Rezső atya, az ő munkásságának a gyümölcse, ami itt van. A csíkszeredai esperes-plébános, Darvas Kozma József atya által felújíttatott templom és felépíttetett új plébánia megtelt élettel, ugyan nem mindig látható, de azért gyakran megtapasztalható, életre való közösséggel” – nyomatékosított Barnabás testvér, hozzátéve, természetesen az azelőtti szolgálatot ellátók is hozzájárultak mindennek a kialakulásához. Bevallása szerint néhány héttel ezelőtt megtörtént letelepedésük óta nagyon kedveseknek, segítőkészeknek bizonyultak a helybéliek. „Nagy várakozás van bennünk az itteni létünkkel kapcsolatban” – hangzott el a barát részéről.
Mint arról már beszámoltunk, a pálos generális tanácsadó testülete, a rendfőnöki tanács – definitórium –, élén P. Izydor Matuszewsky generálissal, Lengyelországban határozott úgy, hogy a magyar tartomány pálosai Erdélyben kolostort alapíthatnak. A hargitafürdői templomot és plébániát a Szent Kereszt plébánia bocsátja a szerzetesek rendelkezésére, a Szent István közösségi házat pedig a plébániával közösen használhatják majd a pálosok. A pálos rend egyébként az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend. Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer pálos élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!