Ügyeleteznek a patikák

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Éjszaka is lehet majd gyógyszert vásárolni, szeptember elsejétől Csíkszeredában éjjel-nappali nyitva tartással dolgozik egy patika, Hargita megye három másik városában pedig felváltva, telefonhívás nyomán lehet sürgősségi esetben orvossághoz jutni.

R. Kiss Edit

2014. szeptember 02., 10:312014. szeptember 02., 10:31

2014. szeptember 02., 11:022014. szeptember 02., 11:02

Azon dolgoztak és dolgoznak továbbra is, hogy az egészségbiztosítással rendelkezők számára legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások, sürgős esetben pedig ezek a nyitva tartási időn túl is legyenek hozzáférhetők, ne kelljen a betegek feltétlenül a kórházak sürgősségi osztályaihoz menjenek orvoshoz, gyógyszerért – mondta Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár igazgatója. Kifejtette, ezért hoztak létre háziorvosi ügyeleti központokat és ennek szerves része az is, hogy – mint bejelentette – szeptember elsejétől a gyógyszertárakkal kötött szerződésük értelmében minden időszakban lesz elérhető gyógyszertár a megyében. Az igazgató rámutatott, a megye teljes területe nem lesz még lefedve, viszont a gyógyszerészeti kamarával közösen úgy szervezték meg a tevékenységet, hogy a betegek mindhárom régióban, Csíkszéken, Udvarhelyszéken és Gyergyószéken is sürgős esetben ki tudják váltani a receptjüket vagy tudjanak gyógyszert vásárolni, a patikák nyitva tartási idején túl is.

Non stop nyitva lesz a Dona

Csíkszeredában egy gyógyszertár vállalta az állandó ügyeletet, a Hargita utca 2. szám alatti Dona 57 patika a bejelentése szerint hétfőtől non stop nyitva tartással dolgozik. Éjszaka egy kis ablaknál szolgálják ki a vásárlókat. Amint a patika közleményében rámutatnak, Hargita megyében elsőként nyújtanak a lakosság számára korlátlan hozzáférést a szükséges gyógyászati termékekhez és tanácsadást is ezek használatára vonatkozóan. A patikában egy főgyógyszerész, négy gyógyszerész és öt gyógyszerész-asszisztens szolgálja ki a hozzájuk fordulókat.

Szükség esetén telefonálni kell

Székelyudvarhely és Gyergyó, illetve Maroshévíz térségében egyelőre úgy oldották meg az ügyeletezést, hogy szombaton és vasárnap felváltva nyitva tart valamelyik patika, éjszaka pedig szintén felváltva telefonos ügyelet vállalnak. A gyógyszertárakban kifüggesztik az ügyeletes patika nevét és a telefonszámot, amely sürgős esetben hívható. A hívásra gyógyszerész válaszol, aki szükség esetén kiszolgálja a beteget. Az ügyeletes gyógyszertárak elérhetőségei és legtöbb esetben telefonszámai is fel vannak tüntetve az egészségbiztosító pénztár honlapján a Szolgáltatók, illetve a Patikák menü alatt. Duda Tihamér úgy véli, a sürgősségi gyógyszertári ügyelet biztosítása egy lépés a minél jobb szolgáltatások biztosítása érdekében. Hozzátette, felkérik a lakosságot, hogy jelezzék, ha az ügyeleti rendszer működésével kapcsolatosan gondok vannak. Az észrevételek az említett honlapon szerepelő e-mail címre küldhetők, de telefonon is közölhetők az ott megadott telefonszámokon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés