Tudnivalók a csíkszeredai adófizetők számára

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai polgármesteri hivatal adó- és illetékosztálya több, adókötelezettségekkel kapcsolatos tudnivalóról tájékoztatott.

Székelyhon

2016. december 26., 14:592016. december 26., 14:59

Eszerint azok a nem lakás-rendeltetésű ingatlanokkal rendelkező tulajdonosok, akik a 2016-os év folyamán nem juttatták el az adó- és illetékosztályra az ingatlan rendeltetésére vonatkozó bejelentő nyilatkozatot, kötelesek ezt megtenni 30 napon belül. A nyilatkozat mellé szükséges csatolni bármilyen – 5 évnél nem régebbi – okiratot, amelyből kitűnik az ingatlan értéke. Ha a nyilatkozat mellé egy engedélyezett szakértő által elkészített szakértői véleményt is kell csatolni, ezt legkésőbb 2017. március 31-ig meg kell tenni. Hasonló módon kell eljárniuk azoknak az ingatlantulajdonosoknak is, akik vegyes rendeltetésű ingatlanokkal rendelkeznek. Nekik a 2017-es évre történő adómegállapítás érdekében a nyilatkozatban szükséges feltüntetni a lakás rendeltetésű felület nagyságát, illetve a nem lakás rendeltetésű felület értékét.

Azok az adófizető polgárok, akik a 2017-es év folyamán bármilyen, a helyi adókra és illetékekre vonatkozó befizetési felmentésben kívánnak részesülni, függetlenül attól, hogy törvény vagy önkormányzati határozat írja elő a felmentésüket, kötelesek az adó- és illetékosztályon 2016. december 31-éig felmutatni a felmentésre való jogosultságuk érvényességét igazoló bizonylatokat.

Felmentésben részesülnek a háborús veteránok, ezek özvegyei, az 1990. évi 118-as törvényrendelet, az 1999. évi 105-ös kormányrendelet, a 2000. évi 189-es törvény, a 2006. évi 82-es sürgősségi kormányrendelet kedvezményezettjei, az 1-es fokozatú rokkantsággal élő személyek, a súlyos vagy fokozott fogyatékossággal élő kiskorú személyek törvényes képviselői, súlyos vagy fokozott fogyatékossággal élő személyek, a a 2017-es évre vonatkozó helyi adókat és illetékeket szabályozó tanácshatározat kedvezményezettjei. Amennyiben az adókedvezményre feljogosító bizonylat állandó jellegű és ezt már eljuttatták 2016-ban vagy a korábbi években, ugyanazon bizonylat felmutatása nem szükséges – közölte a polgármesteri hivatal.

Gépjármű adás-vétel új szabályokkal

A Belügyminisztérium és a Regionális Fejlesztési Minisztérium 2016. évi 1069-1578-114-es közös rendelete értelmében mindazon természetes és jogi személyek, akik 2016. augusztus 29. után gépjárműveket adnak el vagy vásárolnak, kötelesek a gépjármű adás-vételi szerződését a rendelet által előírt szabvány (2016 ITL-054) szerint megkötni. A Regionális Fejlesztési Minisztérium utasításai értelmében nem dolgozhatók fel azon szerződések, amelyeket a rendelet hatályba lépése után kötöttek meg, de nem a szabvány által előírt formában. A rendelet ugyanakkor módosítja és egyben egyszerűsíti a gépjárművek bejelentési eljárását, ugyanis már nem teszi szükségessé az adóügyi bizonylat igénylését, mivel a bizonylattal kapcsolatos adatokat tartalmazza az adás-vételi szerződés.

A polgármesteri hivatal felhívja a lakosság figyelmét, hogy lehetőségük van az on-line befizetésre, valamint a saját pénzügyi helyzetükre vonatkozó információk on-line lekérdezésére a www.ghiseul.ro portálon, illetve banki átutalásra is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés