
Új program, új helyszín, új előadás és minőségi kikapcsolódás – ezt ajánlja a Trianon: Az ígéret című történelmi rockopera erdélyi bemutatójának főszervezője, Péter László. Az előadást és a hozzá kapcsolódó egész napos családi programot augusztus 19-én szervezik meg Csíkcsicsóban.
2016. július 28., 10:232016. július 28., 10:23
Már évek óta felmerült az a tény, mely szerint a magyar irodalom egyik legismertebb alakja, Ábel nincsen eléggé kamatoztatva a térségben – mondta el Péter László. Csíkcsicsóban játszódik Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényének egy rövid részlete, a történet szerint itt született a főhős, Szakállas Ábel. Ennek kapcsán szóba jött az a lehetőség, hogy erre építeni lehetne egy turisztikai programot, így az idei választások előtt egyeztettek az akkor még polgármesterjelölt Péter Lukáccsal, akinek tetszett az ötlet. A helyhatósági választásokat követően az Ábel-program megvalósítása zöldutat kapott. A program lényege, hogy egy fesztiválhelyszínt alakítsanak ki Csicsóban állandó színpaddal, és ott különféle rendezvényeket szervezzenek az érdeklődők számára.
Nemrég egy rendezvényszervező céget indított Péter László, első rendezvényét pedig az új helyszínre tervezi. A Trianon: Az ígéret elnevezésű történelmi rockopera ősbemutatóját június negyedikén tartották Kétpón (Magyarország), a stáb az előzetes egyeztetéseket követően jelenleg a csíkcsicsói bemutatóra készül. Lakai Zoltán zeneszerző és Mészáros István író művét Deme Gábor rendezte. A cselekmény egy ötgyermekes egyedülálló családanya történetén keresztül mutatja be a trianoni időszakot, a főszervező szerint éppen ezért nem egy nehézkes történelmi előadásra kell számítani. A másfél órás élőzenés, élőtáncos darab bemutatója este kilenc órakor kezdődik, ugyanis a fény- és árnyjátékok miatt sötétségre lesz szükség. Az előadás mellett augusztus 19-én már déltől családi programmal várják az érdeklődőket: szerveznek főzőversenyt, gyermekprogramokat, játszóházat, lesz enni- és innivaló, huszárok tartanak bemutatót és sok egyéb érdekességgel szolgálnak a szervezők. Az előadás színvonalasságáért és zökkenőmentes lebonyolításáért egy 60 fős technikai stáb felel, továbbá egy biztonsági esőnapot is leszögeztek, Péter szerint amennyiben esni fog az eső, két napot halasztják a bemutatót.
Jegyeket elővételben lehet vásárolni, ezeket a helyszínen a bejáratoknál karszalagokra kell váltani. A belépő ára 16 lej, tizennégy éven aluliak és csicsóiak számára pedig ingyenes az egész napos program. Jegyeket vásárolhatnak az újságos bódékban, illetve a Csíki Hírlap ügyfélszolgálatától.
A helyszínről
A helyszínt három útvonalon is meg lehet közelíteni: a Csíkszeredából Csibába vezető úton, a csíkcsicsói Western kocsma irányából és Madéfalva felől. A három út kereszteződésénél, az Egrespatak melletti nagy területek adnak otthont a rendezvénynek: a patak egyik felén parkolót alakítanak ki, a másik felén pedig maga a program és a színpad kap helyet.
A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
szóljon hozzá!