
Parton címmel jelent meg nemrégiben Borsodi L. László költő, irodalomtanár verskötete a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál, melyet szerdán este ismertettek Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
2013. december 11., 20:322013. december 11., 20:32
2013. december 11., 20:452013. december 11., 20:45
Nagy érdeklődés övezte az író-olvasó találkozót, amelynek helyszínére pótszékeket is kellett bevinni. A csíkszeredai szerzőt Kelemen Katalin könyvtáros mutatta be. Kifejtette, „Borsodi L. László verseivel, prózaverseivel, tanulmányaival és kritikáival 1995 óta van jelen az irodalmi lapokban, antológiákban. Verseskönyvek szerzője, irodalmi naplót, jegyzeteket írt, számos kötetet szerkesztett; főállásban magyartanár a Márton Áron Gimnáziumban, ugyanakkor a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense.”
A kötetet a szerkesztője, Sarány István ismertette, ő beszélgetett a költővel is. Elmondta, hogy Borsodi hatodik könyve is, akárcsak az előző, prózaverseket tartalmaz. Ennek a műfajnak két nagyobb elkülöníthető alfaja van, a hagyományos leginkább a példázatokhoz áll közel, a másik ág hívei azért fejezik ki magukat a vershez hasonló nyelvezetben, hogy tömörebben fogalmazzák meg gondolataikat. A szerkesztő Borsodi prózáját az első alkategóriába sorolta.
Mivel a szerző előző kötete is prózaverseket tartalmazott, kézenfekvő volt a kérdés, hogy van-e összefüggés a kettő között. Borsodi bevallotta, hogy amikor megjelent a Följegyzések a földről, már akkor létezett sok olyan prózaverse, amelyet a mostani kötetébe illesztett bele. Míg az előző kötetében az emlékezés-felejtés témája foglalkoztatta, a jelenlegi egyfajta transzcendens útkeresés – emelte ki. Az is egy összekötő kapocs a két kötet között, hogy mindkettőt Ráduly Margit képzőművész illusztrálta.
Az önkormányzat és a szolgáltató egyeztetései alapján dől majd el, hogy milyen változások várhatók Csíkszeredában a hulladékgyűjtést és szállítást illetően, miután új céghez kerül a szolgáltatás. Leginkább a tömbházlakókat érintheti a változás.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
szóljon hozzá!