
Fotó: Iochom Zsolt
A 69. esztendős korában, két éve elhunyt Tőzsér József könyvkiadónak állítottak emléket szombaton a csíkszeredai Petőfi utcában található Kriterion Ház bejáratánál.
2015. október 04., 12:022015. október 04., 12:02
2015. október 04., 17:502015. október 04., 17:50
A szép számban megjelenteket elsőként Veress Albert elmegyógyász főorvos, az emlékplakett állításának kezdeményezője köszöntötte. Tőzsér József, mint vidám, derűlátó, életszerető és jó humorú barát maradt meg emlékezetében, akit mindig életöröm és tenni akarás jellemzett.
Antal Attila megbízott polgármester megítélése szerint sokakat összekötnek a Pro Urbe-díjas Tőzsér Józseffel folytatott közös munka élményei, az ünnepi könyvnapok, könyvbemutatók és megemlékezések alkalmával történt találkozások. „Hirdesse az emléktábla Csíkszereda polgárainak, mindazoknak akik erre sétálnak: járt itt előttünk valaki. Tőzsér József egyike volt azoknak, aki alakította a közösség életét a maga eszközeivel, tudásával és hitével. Emlékezzünk és emlékeztessünk!” – fogalmazott Antal Attila.
Hodicska Tibor nyugalmazott bukaresti nagykövetet négy évtizedes barátság kötötte a 2013. október 7-én elhunyt Tőzsér Józsefhez. A nyugalmazott nagykövet Pomogáts Béla köszöntő sorait tolmácsolta, ugyanakkor felidézte, hogy Tőzsér József 60. születésnapján vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kiemelkedő munkásságáért.
Szarka Gábor konzul úgy véli, Tőzsér József valódi mecénás volt, akinek a hiánya a mai napig érzékelhető, űrt hagyott maga után. Nagy lendülettel, elkötelezettséggel szolgálta a magyar nemzetet. „Ne csak emlékezzünk rá, hanem kövessük is jó példáját, az erdélyi irodalom és művészet támogatását!” – kérte a jelenlévőktől a konzul.
Székedi Ferenc publicista, a Kriterion Alapítvány kuratóriumi tagja emlékeztetett: 1991-ben Domokos Gézával együtt Tőzsér József hozta létre a Kriterion Alapítványt, jelentős szerepe volt abban, hogy az intézmény a későbbiekben Bukarestből Csíkszeredába helyezte át székhelyét, hogy művelődési központként itt jött létre a Kriterion Ház és a kapcsolat kölcsönös maradt, hisz az Alapítvány és nyomdája, az Alutus mindvégig támogatta kiadói elképzeléseit.
Sarány István publicista a Pallas-Akadémia Kiadónál végzett titáni munkát elevenítette fel: arra a „könyves emberre” emlékezett, aki a könyvkereskedés világából érkezett a kiadói világba, és olyan céget alapított és működtetett, amely az új világ lehetőségeit kihasználva a hazai könyvtermés mintegy ötödét adta. Két évtized alatt a Pallas-Akadémia Kiadó Tőzsér József vezetésével mintegy 650 művet jelentetett meg.
Tőzsér József arcképét Sárpátki Zoltán szobrászművész mintázta meg, Lázár István mérnök gondoskodott a bronzban való kiöntésről, a plakett alapjául szolgáló márványtáblát Dóczy András szobrászművész biztosította. A domborművet Kozma Mária író, Tőzsér József özvegye és a kezdeményező Veress Albert leplezte le, majd elhelyezték alája az emlékezés koszorúit.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
szóljon hozzá!