Törvényszéken támadta meg a Hargita Megyei Prefektúra a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületének azt a korábbi döntését, hogy nem lépnek be magánfélként a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indított perbe. A testület, pénteki ülésén ezért visszavonta azt, helyette pedig újra szavazásra bocsátották a kérdést, és megerősítették, hogy továbbra sem vesznek részt a perben.
2016. december 23., 20:242016. december 23., 20:24
2016. december 25., 22:402016. december 25., 22:40
Az idei év utolsó ülését tartotta pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. A napirendi pontok között szerepelt annak a májusi határozatnak a visszavonása, amelyben arról döntöttek, hogy nem vesznek részt magánfélként a Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos alpolgármestere ellen indított korrupciós perben.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a pénteki ülésen elmondta, a döntést akkor arra alapozva hozták meg, hogy a független szakértői vizsgálat szerint ezekben az ügyekben nem érte anyagi kár a várost. Nemrég azonban kaptak egy bírósági értesítést, amelyben az állt, hogy a Hargita Megyei Prefektúra megtámadta a szóban forgó határozatot, arra hivatkozva, hogy a döntéshez kétharmados többségre van szükség, nem elég az egyszerű többség, azaz az a tíz szavazat, amivel akkor elfogadták. „Ezért visszavontuk a határozatot, azért, hogy ne kerüljön a törvényszékre” – indokolta az alpolgármester.
Miután megszavazták a határozat visszavonását, egy másikat terjesztettek elő, amely szintén a perbe való belépés kérdését tartalmazta. Ezúttal a testület 14 önkormányzati képviselője, azaz a kétharmados többsége szavazott arról, hogy nem vesznek részt a perben. Soós Szabó Klára az EMNP-s önkormányzati képviselő a napirendi pont kapcsán azzal érvelt, hogy az önkormányzatnak nem feladata az oknyomozás, erre vannak a különböző karhatalmi szervek, hatóságok. Minden intézmény végezze a feladatát, bizonyítékok hiányában miért kellene az önkormányzatnak belépnie a perbe? Amennyiben kiderülne, hogy kár érte a várost, azután is lehet perelni – mondta. A román pártok három képviselője ugyanakkor amellett tette le voksát, hogy az önkormányzat vegyen részt magánfélként a polgármestert, és alpolgármestert érintő korrupciós perben.
Bannerek zászlók helyett
A Csíki Székely Múzeum kiállítási tárgyai közül helyeztek ki néhányat a városháza gyűléstermében. Olyan bannerekről van szó, amelyek többek között a város zászlóját, a székely zászlót, a város címerét és pecsétjét, az 1956-os forradalmat jelképező szimbólumokat jelenítik meg. A bannereket azoknak a zászlóknak a helyébe állították ki, amelyeket eltávolítani kényszerült a városvezetés a Dan Tanasă vezette egyesület által indított, és megnyert per következményeként.
A testület ugyanakkor pénteki ülésén olyan ügyvédi szolgáltatások igénybevételéről hozott döntést, amellyel a Méltóságért Európában Polgári Egyesület által indított perekben védenék Csíkszereda város, a polgármester és a helyi önkormányzat érdekeit.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!