Továbbra is csak a port lehet nyelni a 123E jelzésű megyei úton

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Továbbra is késik a Csíkdelnét Csíkpálfalvával, Csomortánnal és Csíkszeredával összekötő megyei besorolású út aszfaltozása. A megbízó Hargita megyei önkormányzat szerződést bontott az építővel, új szerződést csak a tervmódosítások elkészülte után írhatnak alá.

Kovács Attila

2016. szeptember 02., 10:212016. szeptember 02., 10:21

Nem várható idén aszfaltozás a 123E jelzésű megyei úton, ahol 1,2 kilométeres szakasz felújítását még 2014 novemberében megkezdték Csíkdelnén, de egy héttel a kezdés után a lakók kérésére állították le, akik úgy látták, hogy az alapozással az út szintje magasabb lett.

A munkát nem folytatták, tavaly a szükséges tervmódosításokat sem készítette el a szerződés alapján megbízott bukaresti cég. Az említett útszakaszon nemcsak a magassággal volt gond, a szűk hely miatt az úttest dőlésszögén is változtatni kellene, mert van, ahol csak egyik oldalon fér el az esővíz elvezetésére szolgáló sánc. Csíkpálfalván is alacsonyabbra kell tervezni az út szintjét, ezt is a helybeliek igényelték. Idén karbantartás ugyan volt a megyei úton, Delne és Pálfalva között a meglévő aszfaltozott részen kátyúztak, sáncot ástak, a kavicsozott szakaszt is javították, ennél több viszont nem történt.

Mint Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke tájékoztatott, a 123E jelzésű megyei út felújításával megbízott Ploiești-i céggel korábban megkötött szerződést felbontották, mert nem volt hajlandó dolgozni. Hozzátette, ennek jogosságát támasztja alá az az elsőfokú bírósági ítélet is, amely elutasította a cégnek a szerződésbontás miatt benyújtott keresetét. „Ugyancsak elkészült a szakértői felmérés, és a fúrások is, amelyek alapján törvényes lehetőség van a korábban készült terv aktuálizálására úgy, hogy a pálfalvi lakosság utólagos igényét is – amelyet az eredeti terv elkészítése után jeleztek –, érdemben figyelembe lehessen venni” – részletezte Borboly.

Az elnöktől megtudtuk azt is, a napokban készül el a terv aktualizálásához szükséges közbeszerzési eljárás kiírása, ezt 5-től 25 napig terjedő időszak alatt engedélyezi a közbeszerzési hatóság, utána következhet a hirdetés, 15 nappal később következhet majd borítékbontás, és a beérkezett ajánlatok elbírálása. „Nagyon optimista forgatókönyv szerint októberben lehet tervezői szerződés. A terv elkészítésére 20 napot írunk ki határidőként, ez a szakmában egyik legrövidebb határidő, amit meg lehet szabni.

Ha novemberre elkészül a módosított terv, akkor a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás következik, és még ebben az évben lehet szerződéskötés is, akár néhány munkafázis elvégzésével, ahogy az időjárás engedi. Ezek a törvényeink, sajnos!” – fejtette ki a megyei önkormányzat elnöke.

Borboly Csaba úgy értékelte, egy teljesen „halott ügyet” sikerült az elmúlt 3 hónapban ennyire helyrehozni. Ha bármilyen észrevétel, jobbító javaslat megfogalmazódik azzal kapcsolatban, amit nem tettünk meg és megtehetnénk, várom, hogy tudjuk figyelembe venni. Hisz ennél az elakadt munkálatnál is látható volt, hogy csak közös erőfeszítéssel lehetett továbblépni” – tette hozzá Borboly.

A 123E jelzésű megyei úton a felújításra, aszfaltozásra váró teljes útszakasz hossza 4,4 kilométer, a beruházás korábban becsült értéke pedig 4,2 millió lej volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés