Tovább fejlesztenék Csíkszentdomokost

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több helyi civil kezdeményezés révén aktív közösségi életet élnek a csíkszentdomokosiak, szívesebben szerveznek, illetve kapcsolódnak be rendezvényekbe – mutatott rá Karda Róbert. A júniusban megválasztott RMDSZ-es polgármester kiemelte, mindenképp támogatják ezeket a kezdeményezéseket, mivel ezáltal válik élő közösségé a település lakossága.

Szabó Kamilla-Mária

2016. szeptember 10., 12:012016. szeptember 10., 12:01

2016. szeptember 10., 12:132016. szeptember 10., 12:13

– Csíkszentdomokos az egyik legnagyobb csíkszéki település. Ez előny vagy hátrány a településvezetésben, a fejlesztések megvalósításában?

– Mindenképp a pozitív oldalát emelném ki, hisz minél nagyobb a lakossága egy településnek, annál nagyobb az esély, hogy élet van benne. Minden beruházás, amit kiviteleznek egy községben, az ennek kell legyen alárendelve. Domokoson szerencsére van élet, mi pedig igyekszünk a beruházásokat ahhoz rendelni. A pályázatoknál is előnyös az, hogy magas a lakosság száma, illetve a pénzleosztásoknál szintén előnyünkre válik a lélekszámbeli és területi nagyság is. Azt is meg kell említeni, hogy minél többen lakják a községet, annál több megoldásra váró feladat kerül elő, de törekszünk ezekre megoldást találni.

– Mit jelent az, hogy Domokoson van élet?

– A helyi civilek például több szinten is tevékenykednek, ami azért is fontos, mert az alulról jövő kezdeményezések tudnak nagyobb csoportokat mozgatni, a közösség meg attól él. Legutóbbi esemény a helyi Márton Áron Múzeum által szervezett emlékünnepség volt, de kiemelhetném a könyvtárosnőnket, aki munkaköri feladatai mellett még egyéb tevékenységeket is kezdeményez – adatgyűjtést helyi idősektől, kiállítást a helyi gyermekek munkáiból Településük büszkesége témakörben. A teljesség igénye nélkül még sorolhatnám az év végi cselgáncsversenyeket, az ifjúság tevékenységeit vagy azokat a helyieket, akik saját ötletükből sörnapokat szerveztek. Megemlíthetném ugyanakkor a nyugdíjas csoport, az önkéntes tűzoltók, a hagyományőrző fúvószenekar aktív tevékenységét is. Az önkormányzat ezeket lehetőségeihez mérten támogatja. Úgy gondolom, hogy ezekre a kezdeményezésekre oda kell figyelnünk, sőt az elkövetkezőkben pályázati úton is megpróbáljuk segíteni azokat. Annál is inkább fontos ez, mivel az emberek nehezen mozdulnak ki egy-egy eseményre, de amennyiben személyesen érintettek, komolyabban veszik a dolgot és szívesebben is részt vesznek rajta. Jó lenne, ha hasonlóan zajlana a gazdasági élet is, de az sajnos még nem tart itt. Az emberek szeretnek dolgozni, még ha zord körülmények között is kell mezőgazdálkodniuk, nem hagyják a földjeiket – hogy ezt milyen jövedelemért teszik, azt inkább nem vitatom.

– Az előző mandátumban alpolgármesterként tevékenykedett. Tapasztalatai alapján milyen területeken van szükség a változtatásra, mit tart fontosnak folytatni?

– Az elmúlt időszakban nagyon jól mentek – s emiatt minden tisztelet Ferencz Alajos korábbi polgármesternek – az infrastrukturális beruházások. Időben lépett, megtett mindent, hogy Domokos elöl járjon a beruházások terén. A hátralévő tennivalókat természetesen folytatni kell, illetve mihamarabb befejezni – nemrég sikerült lezárni egy útfelújítási beruházást, több mint egy kilométernyi aszfaltszőnyeget terítettünk el. Az egyik legfontosabb tennivaló a járdák kiépítése lenne, ugyanis az országúton egyre nagyobb a forgalom, ott balesetveszélyes a közlekedés. Ezt akár pályázati úton, akár önerőből el akarjuk kezdeni – közben pedig latolgatjuk a bicikliutak kiépítését, vagy a kettő ötvözését is. A községi utak felújítása többségében megvalósult már – a nagyobb utcákból legtöbb két kilométernyi van még hátra –, a mezei utak esetében azonban több tennivaló van. Emellett az ivóvíz- és szennyvízrendszerekre való csatlakozások is fontosak lennének, ehhez a Harvíz Rt. munkatársa fogadja a helyieket – hétfőnként lehet az önkormányzatnál szerződéseket kötni. Biztatnám is a helyieket, hogy minél többen tegyék meg, legalább a szennyvízrendszerre csatlakozzanak, mert a következő időszakban a nem megfelelő szennyvíz-elvezetési megoldásokat fel kell számoljuk. További kisebb-nagyobb elképzeléseink vannak, amire pályázati úton szeretnénk finanszírozást kapni, ilyen például a helyi futballpálya és környékének rendezése. A kérdés, hogy milyen forrásokat tudunk lehívni, hiszen ha csak percekig lesznek megnyitva az infrastrukturális kiírások, akkor nagyon nehéz lesz hozzáférni. Akkor viszont csak annyit tudunk tenni, ami saját erőből kitelik. Jelenleg is elő van készítve két pályázati csomag, de amíg nem tudjuk letenni, vagy nem bírálják el pozitívan, addig csak önerőből dolgozhatunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés