Sürgősségi kormányrendelettel visszaadta a kormány az egészségügyi asszisztenseknek és bábáknak azon néhány hete törvénnyel megszüntetett jogát, hogy 65 éves korukig dolgozhassanak.
2014. május 16., 13:572014. május 16., 13:57
2014. május 16., 14:492014. május 16., 14:49
Beszámoltunk arról, hogy az április végén elfogadott, 53-as számú törvénnyel megszüntették az általános egészségügyi asszisztensek, az egészségügyi asszisztensek és bábák azon jogát, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is, 65 éves korukig dolgozhassanak.
A héten azonban már vissza is tértek erre a döntésre, a kormány a 23-as sürgősségi kormányrendelettel visszaállította azt a lehetőséget, hogy az egészségügyben dolgozó asszisztensek és bábák 65 éves korukig folytathassák a munkát. Az egészségügyi tárca csütörtöki közleménye szerint Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter azt mondta, a munkavégzés korhatárának a nyugdíjkorhatárig való lecsökkentése azt kockáztatta, hogy veszélyesen kevés legyen az egészségügyi intézményekben dolgozó asszisztensek és bábák száma, a kórházakban ugyanis már jelenleg is jelentős szakemberhiánnyal küzdenek. Ezzel a rendelettel az egészségügyi rendszer igényeit, illetve, főként azon négyezer asszisztens kívánságát tartották szem előtt, akik továbbra is folytatni akarják tevékenységüket és akiket érintett volna a korhatár csökkentése – mondta a miniszter.
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban 16 személyt kellett volna elküldeni a korábbi rendelkezés értelmében. Demeter Ferenc, a kórház menedzsere pénteken közölte, még nem bontották fel ezen emberek munkaszerződését, mert haladékot kértek erre addig, amíg meg tudják szervezni a versenyvizsgát helyeik betöltésére, így most csak annyit kell tenniük, hogy közlik velük levélben, továbbra is dolgozhatnak, 65 éves korukig.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!