Többet ér a vizsga, kevesebbet az öt-nyolc átlaga

A következő tanévtől nagyobb arányban számít bele az országos felmérés eredménye a középiskolai felvételi jegybe, mint az öt-nyolc osztály átlaga. A változást a felvételi jegyet adó két érték közötti nagy különbségek miatt hozták. Hargita megyében is van olyan iskola, ahol öt jegynyi az eltérés az öt-nyolc osztály és az országos felmérés átlaga között.

R. Kiss Edit

2013. szeptember 06., 19:412013. szeptember 06., 19:41

2013. szeptember 06., 19:522013. szeptember 06., 19:52

Módosítanak a középiskolai felvételi jegy összetételén – jelentette be pénteken Remus Pricopie oktatási miniszter, aki a kormány egyes tagjaival és a tanfelügyelőségek, illetve egyéb illetékes hatóságok megyei vezetőivel videokonferencián ismertette a tanévkezdés előtti tudnivalókat. A következő tanévtől életbe lépő változtatás szerint a középiskolai felvételi jegy 75 százalékát az országos felmérésen elért eredmények átlaga teszi ki. Az eddigi fele-fele arány helyett pedig az öt-nyolc osztály médiája csak 25 százalékban számít bele a felvételi jegybe.

A bejelentés után Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre elmondta, ismeri az okot, amiért az oktatási tárca meghozta ezt a változtatást. A főtanfelügyelő szerint valóban nagy különbségek vannak az öt-nyolc osztályos média és a nyolcadik osztály végén letett záróvizsga, az országos felmérés eredményeinek átlaga között. A miniszter indoklásában hét vagy hatpontos különbségekről is beszélt. Hargita megyében nincsenek ekkora eltérések a két média között, de nálunk is előfordulnak nagy különbségek – mondta Bartolf Hedvig. Közölte, a tanfelügyelőségen is megvizsgálták az idei, Hargita megyei felvételi jegyeket, és azt találták, hogy a jegyet fele-fele arányban kitevő öt-nyolc osztályos átlag és az országos felmérés médiája közötti legkisebb különbség 0,7 pontnyi, a legnagyobb pedig 5,07 pontnyi.

„Ez azt mutatja, hogy van pedagógus, aki könnyedebben és van, aki nagyon szigorúan osztályoz, talán még szigorúbban is, mint a vizsgán, hisz az öt-nyolc osztály médiájába nemcsak a három vizsgatárgy, hanem minden tantárgy beleszámít, azon tárgyak is, ahol könnyebb jobb jegyet elérni, például a zene, testnevelés, a rajz, a vallás\" – fejtette ki a főtanfelügyelő.

Bartolf Hedvig ismertette, Hargita megyében a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban állt legközelebb egymáshoz idén a két átlag, az öt-nyolc osztály és az országos felmérés médiája között itt csak 0,7 pontnyi volt az eltérés. A legkisebb különbségek listáján második és harmadik helyen két román tannyelvű gimnázium, a csíkszeredai Octavian Goga és a maroshévízi O. C. Tăslăuanu áll, ezen iskoláknál 0,75 illetve 0,83 az eltérés a két média között. A legnagyobb különbség Korond két iskolájánál, a fenyőkúti és a pálpataki iskoláknál van, előbbinél 5,07, utóbbinál 4,56 az eltérés a két média között – mondta el a főtanfelügyelő. A legnagyobb különbségeket mutató iskolák között a harmadik helyen a csíkbánkfalvi általános iskola van, itt 4,18 pontnyi eltérés van az öt-nyolc osztály és az országos felmérés médiája között – közölte Bartolf Hedvig.

Rámutatott, azért döntött úgy az oktatási minisztérium, hogy korrigálni kell a felvételi jegy arányain, mert igazságtalan helyzet alakult ki a középiskolákba való bejutásnál. Azon iskolákból származó gyerekek, ahol könnyebben kapták a kilencest, tízest, ennek nyomán kialakuló felvételi jegyükkel gyakran kiszorították az erősebb középiskolákból azon diákokat, akiknek meg kellett dolgozniuk keményen ugyanazon jegyért – mutatott rá a főtanfelügyelő.

Úgy véli, a nagy öt-nyolc osztályos médiákat eredményező osztályozás nem feltétlenül jelent szándékosságot, nem rosszindulat, esetleg túlzott engedékenység a pedagógusok részéről, hanem így alakult ki annak a pedagógusnak az osztályozási szokása és ehhez szoktak hozzá a diákok is. A jegyadási rendszer szubjektív és mindenkinek megvan a kialakult szokása, van például, aki egyestől vagy hármastól, négyestől osztályoz felfele és van, aki tízestől lefele – mutatott rá Bartolf Hedvig. „Véleményem szerint a tíztől lefele való osztályozás a helyes, mert a tanügyi törvény is azt írja, hogy az osztályozás Romániában tíztől egyig van, ami azt jelenti, hogy tíz a legmagasabb és egynél állunk meg, nem pedig fordítva\" – fejtette ki. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a vizsgáknál viszont más a helyzet, hisz ott mindenkinek az egyes a minimum és ehhez is hozzá kell szoktatni a diákokat, hogy nyolcadik osztály végén ne érje sem őket, se a szülőket meglepetés.

Bartolf Hedvig szerint a középiskolai felvételi problémáit az új rendelkezés részben fogja orvosolni. Saját véleménye viszont az – fejtette ki – hogy azon középiskolákban, ahol nagy a verseny és túljelentkezés van, felvételit kellene szervezni, a többi középiskolába pedig a felvételi jegy alapján, számítógépes elosztással lehetne továbbra is szétosztani a felvételizőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés