
Fotó: Kristó Róbert
Ezidáig száznegyven métert haladtak Csíkszereda zsögödi városrészén, a Zsögöd utcában a szennyvízvezeték építésével, amelyet május 6-án kezdtek el. A Fürdő utcában a földben van az új vízvezeték.
2014. május 23., 06:422014. május 23., 06:42
2014. május 23., 08:552014. május 23., 08:55
„Ha megengedték volna, hogy az úttest közepén ássunk, jóval nagyobb lenne a haladás” – mondta a helyszínen a kivitelező cég egyik alkalmazottja. A munkát nehezíti, hogy a nem túl széles utcában a szennyvízcsatorna közelében víz- és gázvezeték is húzódik, ezekre pedig vigyázni kell. A kiásott földet elszállítják, helyette pedig kavicsot, homokot helyeznek el. A vezetékeket a már említett utcák mellett a Kicsimező, Kőbánya, Zsögödfürdő, Kútpatak, Harom utcákban is el kell helyezni.
A Kútpatak utcában is dolgoznak
A Kútpatak utcában csütörtökön vonult fel a kivitelező, pénteken kezdi az ásást. A Nagy Imre utcában május 27-re ígérte a cég a munkálatok kezdését, a Kőbánya és Zsögöd utcák közötti szakaszon” – tájékoztatott Oláh Sándor mérnök, a Harvíz Rt. projektfelelőse. Hozzátette, előre nem látható akadály ezidáig nem volt, az ásás során beomló föld helyenként kiszakítja a vízbekötéseket, ezek javítása hátráltatja a munkálatokat.
A Fürdő utcában új vízvezeték készül
A Hargita megyei víz- és szennyvízhálózatok felújítását és bővítését célzó projekt részeként, amelyet a Harvíz Rt. bonyolít le az Európai Unió Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programjának támogatásával, egy másik helyszínen, a Fürdő utcában 400 méteren a földbe került az új vízvezeték és az aknák a Baromtér és a Hajnal utcák között. Már a lakóházakba történő bekötésekhez szükséges fúrásokat végzik, ha ezek elkészülnek, a fogyasztók csatlakoztatása következik az utca mindkét oldalán. „Itt a régi vízvezeték helyenként annyira gyenge állapotban van, hogy csupán a közelben történő földmozgásoktól is megsérül, elöntve vízzel a kiásott sáncot” – részletezte az illetékes.
Vezetékek is sérültek az ásás során
Mint tőle megtudtuk, a Hajnal utcában 220 méter szennyvízvezetéket fektetett le a kivitelező. Ott nehezen indult a munka, az út könnyen omló töltésre van építve, és sok gondot okozott a 4-5 méteres mélységben történő munkavégzés. Mind a Fürdő, mind a Zsögöd utcákban többször is ivóvíz nélkül maradtak a lakók az ásás során megsérült vízvezetékek javításának idejére, a Harvíz Rt. ezúton is elnézést kér ezért a fogyasztóktól.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!