Sokan vettek rész hétfőn délelőtt a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola ballagási ünnepségén. Hat szakközépiskolai és két szakiskolai osztály végzőseit búcsúztatták a csíkszeredai középiskolai ballagások utolsó rendezvényén.
2014. június 02., 18:242014. június 02., 18:24
2014. június 02., 18:552014. június 02., 18:55
Borbély Botond, az iskola igazgatója azt mondta a végzősöknek, a csengőszó már az újabb célokat jelzi. „A vágyak és a valóságos lehetőségek között óriási lehet a szakadék, de hatalmas tartalékokkal rendelkeztek, azt kívánom, találjátok meg ezeket” – bocsájtotta útra a ballagókat.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy a ballagók érzik azt a szeretetet, bizalmat, bizakodást és biztatást, amivel a szülők, hozzátartozók, barátok és a közösség körülveszi őket. Ez a szeretet köteléket, szövetséget is jelent, reméli, hogy életútjuk úgy alakul majd, hogy ennek a szövetségnek felnőtt és egyenlő partnerei tudnak lenni – fejtette ki az alpolgármester.
Burus-Siklódi Botond elnök a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége nevében, Hargita Megye Tanácsa és az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza nevében köszöntötte a végzősöket. A hálózatelméletre utalva kifejtette, bízik abban, hogy az alma mater által nyújtott útravaló alapján a végzősök életútja hálózatszerűen kapcsolódik tovább, összetartva közösségünket.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!