
Fotó: Gecse Noémi
Az esőzések és a nagy mennyiségű hó hirtelen olvadása miatt csütörtökön több száz Hargita megyei gazdaságot elárasztott a víz, két iskolában pénteken szünetel az oktatás.
2017. február 24., 14:032017. február 24., 14:03
Az egyik legérintettebb község Gyergyószárhegy, ahol mintegy 800 háztartás udvaráról, pincéjéből és kútjából szivattyúzták ki a vizet – olvasható az Agerpres hírügynökség összefoglalójában. A község polgármestere, Danguly Ervin a hírügynökségnek elmondta, az önkéntes tűzoltók jelenleg is dolgoznak, munkájukat a ditrói és újfalusi önkéntesek segítik.
Szárhegyen a domboldalról lefolyó víz elöntötte az iskolák körüli területeket, az oktatási intézményekbe körülményes a bejutás, ezért úgy döntöttek, hogy pénteken nem lesz tanítás. „Értesítettük a tanfelügyelőséget is. Az igazgató asszonnyal úgy határoztunk, hogy a gyerekek ne menjenek iskolába, mert nagyon veszélyes, főleg a kisebb diákok számára” – nyilatkozta Danguly Ervin. A két iskolában mintegy 400 diák és óvodás tanul. Az elmaradt órákat a diákoknak később be kell pótolniuk – mondta Görbe Péter tanfelügyelő.
Gyergyóújfaluban is gondokat okozott az áradás. Egy patak kilépett medréből, és hat házat valamint száz pincét, illetve udvart öntött el – tudatta Egyed József polgármester. A községben mintegy harminc hidat tett tönkre az árvíz, a lakosok homokzsákokkal védik háztartásaikat. Az önkéntes tűzoltók jelenleg is szivattyúzzák a vizet az udvarokról.
Csíkszentmihályon a csütörtökön lezúduló víz harminc pincét árasztott el, és két kilométernyi megyei útszakaszt is elöntött – tájékoztatta a hírügynökséget Izsák-Székely Lóránt polgármester.
A Hargita Megyei Sürgősségi Felügyelőség (ISU) csapatai több településen is beavatkoztak az árvízvédelmi munkálatokba. Csíkszentléleken, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Szárhegyen, Maroshévízen és Csíkpálfalván is dolgoztak – tájékoztatott Alina Ciobotariu, az ISU Hargita megyei szóvivője.
A tűzoltók felhívják a lakosság figyelmét, takarítsák ki a sáncokat, hogy a lezúduló víznek semmi ne állhasson útjába.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.
szóljon hozzá!