
Fotó: Kristó Róbert
A mezőgazdasági termelőket hátrányosan érintő átalányadó bevezetése elleni tiltakozás megszervezését vetették fel többen a Hargita megyei önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén.
2013. január 28., 14:272013. január 28., 14:27
2013. január 28., 18:472013. január 28., 18:47
Sebestyén Csaba megyei önkormányzati képviselő, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke szerint ez az intézkedés alkotmányellenes, és tiltakozni kell ellene. Borboly Csaba, a döntéshozó testület elnöke szerint fel kell hívni a kormány figyelmét arra, hogy ami jó Havasalföldön és Moldvában a latifundiumok, birtokok tulajdonosainak, az nem jó Erdélyben a családi gazdaságoknak. „Ezért figyelemfelkeltő akciókat kellene szervezni, hogy az érintettek, a gazdák is hallassák hangjukat” – jelentette ki.
Borboly egyeztetést sürgetett a gazdák szervezeteivel a tiltakozások megszervezése érdekében – azt is elképzelhetőnek tartja, hogy figyelemfelkeltésként útszakaszokat zárjanak le, illetve a termelők háziállataikkal együtt vonuljanak akár a parlament elé, ráerősítve ezzel érdekeikre a törvényről szóló vitában. Becze István önkormányzati képviselő úgy vélte, nem volt évek óta olyan helyzet, hogy megmutassák a gazdákban rejlő erőt, de most muszáj lesz lépni.
Nem szabad felszámolni az állatállományt
Csillag Péter önkormányzati képviselő arra figyelmeztetett, hogy az átalányadó bevezetésének hírére sok állattartó gazdán úrrá lett az ijedtség és az elkeseredés. Az adók összegének pontos ismerete nélkül is sokan jelezték, hogy meg akarnak szabadulni állataiktól. Csillag szerint ezt nem szabad tenni, mert a jelenlegi helyzetben a kereskedők olcsón felvásárolják az állatállományt, amely amúgy is csökken. Hozzátette, meg kell nyugtatni a gazdákat, hogy a helyzet még változik, és jobb, ha nem számolják fel az állatállományukat.
Nem lesz adóemelés
A rendkívüli ülés összehívásának egyik oka volt, hogy arról döntsenek, emeljék vagy sem a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó adókat és illetékeket, ahogy ezt a kormány korábban javasolta. Borboly Csaba szerint Hargita megye nem tartozik a nagy jövedelmű megyékhez, és nem így kellene bevételnövelést elérni, hanem hatékony költségvetési támogatással, illetve európai uniós források felhasználásával. Ezért úgy vélte, az adók és illetékek összegét nem kell módosítani, a határozatot a testület támogatta.
Az elnök közölte azt is, a tavalyi 8 millió lej után idén 9 millió lejt kap a megye az országos költségvetésből a megyei utak karbantartására, javítására, ami elenyésző a szükségletekhez képest. Az önkormányzat saját forrásaiból a tavalyhoz viszonyítva növeli a megyei utak javítására szánt összegeket, ezúttal kevesebb új aszfaltozást és több karbantartást, javítást terveznek.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!