
Fotó: Veres Nándor
A múlt heti csíkrákosi falugyűlést követően azt tervezik, hogy a község területén illegálisan tartózkodó roma családot törvényes úton kilakoltatják. A szóban forgó cigány család tagjai több bűncselekményt követtek el a faluban, többek között lopások és rablások írhatók a számlájukra.
2014. április 15., 16:422014. április 15., 16:42
2014. április 15., 20:252014. április 15., 20:25
Polgármester: sikerült átbeszélni a dolgokat
Császár Attila, Csíkrákos polgármestere megkeresésünkre elmondta: több okból is érdemes volt falugyűlést tartani, egyrészt sikerült az érintett hatóságokkal egyeztetni, másrészt tudták mozgósítani azokat az intézményvezetőket, akik tehetnek a helyzet megoldásáért. A helybeliek is megoszthatták sérelmeiket, panaszaikat. „Sikerült átbeszélni a dolgokat, és konkrét lépéseket is tettünk már annak érdekében, hogy kilakoltassuk az érintett roma családot” – mondta el Császár. Kiderítették, hogy a négytagú családnak nem a tulajdona az épület, ahol laknak, és egyikük sem rendelkezik csíkrákosi személyigazolvánnyal. Feltehetően fél éven belül elérik, hogy bírósági végzéssel lebontassák azt az épületet, amelyben jelenleg a legtöbb bűncselekményt elkövető család lakik, és sikerül majd kilakoltatni őket a község területéről.
Rengetegen vettek részt a falugyűlésen
Csíkrákos lakói közül sokan vettek részt a csütörtök esti falugyűlésen. Mint akkor elhangzott, a falu területén jelenleg három cigány család él, de csak egynek van rákosi lakcíme. A másik két család esetében felmerült, hogy uzsorakamattal szerezhettek házat. A legtöbb panaszt az a cigány család váltotta ki, akiknek negyedik tagja nemrég töltötte be a 18. életévét. Ők 2001-ben jelentek meg először a csíkmadéfalvi nyilvántartásban, később pedig áttelepedtek Csíkrákosra. Azóta a faluban elszaporodtak a lopások és rablások, ez váltotta ki a községbeliek elégedetlenkedését. Amint akkor a gyűlésen Fekete Kászoni Titus, a csíkszeredai rendőrség vezetője elmondta, tavaly óta 26 bűnügyet iktattak, ami az adott roma családhoz fűződik, ezek között szerepelnek rablások és hatóság elleni erőszak is. A falugyűlésen ugyanakkor az is szóba került, hogy minden lopást be kell jelenteni, ezzel is elősegítve, hogy az elkövetők büntetést kapjanak. Ugyanakkor óva intették a jelenlévőket attól, hogy önbíráskodást gyakoroljanak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!