
Fotó: Kristó Róbert
Legkevesebb két település évtizedes problémája oldódhat meg a következő hónapokban. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Vodafone Romániának eltökélt szándéka még idén mobiljel-erősítő antennát építeni Csíkmenaság közelében. Így az említett település és a szomszédos Pottyond lakói is élvezhetik majd a térerő nyújtotta előnyöket.
2014. május 21., 10:352014. május 21., 10:35
2014. május 21., 10:532014. május 21., 10:53
Továbbra is vannak olyan települések a csíki régióban, ahol a mobiltelefon-összeköttetés még mindig hiánycikknek számít. A lakosok ugyan egyre türelmetlenebbül várnak a térerőre, a szolgáltatók viszont nem igazán szorgoskodtak az állapotok orvoslásán.
Csíkszentgyörgy községben a többszörös ígéret ellenére még a mai napig sem kezdődött el annak az erősítőnek a felszerelése, amely a menaságiakat és a pottyondiakat szolgálná ki. Az elmúlt évek során több telekommunikációs társaság is beruházási szándékát fejezte ki a térségben. Legutóbb a Cosmote volt az a cég, amelyik már nekilátott volna az engedélyeztetésnek és a szerelési munkálatoknak, ám három évvel ezelőtt, az akkori gazdasági helyzetre hivatkozva, lemondtak a projektről.
„Többször ráfáztunk már, ezért óvatosan jelentem ki: úgy néz ki, közel járunk a megoldáshoz\" – tájékoztatott György József. Csíkszentgyörgy község polgármestere elmondta, a Vodafone Románia részéről érkezett korábban igen komoly megkeresés, amit többszöri egyeztetés követett. „A szolgáltató vezetősége biztosított minket arról, hogy rendelkezésükre áll a fejlesztési alapból az az összeg, amiből meg tudják építeni a menasági erősítőt, hasonlót terveznek a csinódi részre is\" – jelentette ki a polgármester. Elmondása szerint a cég szakemberei már fel is mérték a menasági állomás építésére kijelölt helyszínt, amit a helyiek Havasi dűlőként ismernek.
Az elöljáró szerint a beruházó elvárása, hogy községi területen épülhessen az állomás, illetve a polgármesteri hivatal biztosítsa a működéshez szükséges közműveket. „Ezeknek az igényeknek maradéktalanul eleget teszünk, így részünkről nincs akadálya a beruházásnak\" – nyomatékosított György.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!