Tej kifli nélkül

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nincs új a nap alatt: ezúttal is egy hónapnyi késéssel kezdődött el a tej-kifli program Hargita megyében. Azaz a program egy része, ugyanis a tejet már kapják a legtöbb iskolában. Leghamarabb jövő héttől kaphatnak kiflit a kisdiákok.

Molnár Rajmond

2015. október 15., 10:392015. október 15., 10:39

A tanintézetekben az iskolakezdés után közel egy hónappal, mindössze múlt péntek óta osztják az ingyen tízórait, azaz annak egy részét, a tejet. A mellé járó kiflit várhatóan jövő héttől kapják meg a diákok. Több csíkszeredai és környékbeli iskolaigazgatót megkérdeztünk, hogyan vélekednek a tej-kifli támogatás közel egy hónapos késéséről, illetve a kisdiákok mihez kezdenek a tejjel kifli nélkül. 

„Ebben a tanévben még sem kiflit, sem tejet nem láttunk. Hallottam, hogy más helyeken már van tej, de mi még semmit nem kaptunk. Nem tudok semmit erről egyelőre” – panaszolta Kánya László, a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola igazgatója.

László Károly, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója elmondta, tanintézetükhöz múlt pénteken érkezett meg az első tejszállítmány. A vezető szerint a tej minősége elfogadható, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyerekek inkább hazaviszik azt. „A kifli még nem érkezett meg, pedig iskolánk diákjainak megközelítőleg tíz százaléka rászorulna. Ők már régóta kérdezik, hogy mikor lesz” – közölte László.

Kovásznai Ágnes, a csíkszeredai Xántus János Általános Iskola igazgatója kifejtette, a hozzájuk tartozó tanintézetekbe is szállítják már a tejet, és mivel ott szociálisan hátrányos helyzetű diákok vannak többségben, ezért ahogy megkapják, rögtön meg is isszák a tejet. „Kérdezgetik a gyerekek, hogy mikor lesz kifli, mondtuk nekik, hogy hamarosan. Nagyon örültek neki” – hangsúlyozta.

A csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola kisiskolásai közt körülbelül 30 olyan tanuló van, aki nem visz otthonról tízórait. Ők minden reggel sorba állnak, hogy átvegyék a péntek óta járó tejet, de kiflit egyelőre nem kaphatnak – számolt be Császár Sándor, az intézmény igazgatója. „Kiflit még egyáltalán nem kaptunk, nagyon várják a gyerekek. A tejet már hozzák. Tavaly, amikor a Gordon cég hozta a tejet nekünk, arról tudtuk, hogy tej. Viszont most, amit isznak a gyerekek a kicsi dobozkából, azt nem tudjuk, hogy tej-e. Sok mindent ír rajta, gondolom, hogy az alapja legalább tej” – vélekedett az igazgató.

„A tejet már a mi iskolánk diákjai is kapják, viszont a gyerekeknek hiányzik a kifli. Többen is rákérdeztek már közülük, hogy mikor kapnak kiflit is” – tájékoztatott Körössy Ildikó, a csíkbánkfalvi Márton Ferenc Általános iskola igazgatója. A tanintézet diákjai örülnek a tejnek, vagy megisszák iskolaidőben, vagy hazaviszik azt. A tej minőségével is elégedettek az intézménynél, most a csomagolása is jobban meg van oldva a tavalyinál – tudtuk meg Körössytől.

Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálatától megtudtuk: a csíki iskolákba a Harmopan Rt. (Csíkszereda), az In-Com-Euro Kft. (Csíkmadaras), a Primula Kft. (Csíkszentmárton) és a Piposz Impex Kft. (Gyimesfelsőlok) fogja szállítani a kiflit. A szerződéseket október 16-án megkötik, a pékterméket jövő hétfőtől szállítják. A csíkmindszenti iskolába péntektől viszik a tejet a háromnapos elmaradással együtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés