
Fotó: Kristó Róbert
Attól tartnak, hogy a gondos előkészítés ellenére mégis torlódások, sorban állások lesznek a beiratkozások kezdetén, április 2-án a tanintézetekben – mondta pénteken Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő. A szülők megnyugtatására rámutatott, idén a jelenleg negyedik osztályokban dolgozók veszik át az előkészítő osztályokat, így tapasztalt tanítókhoz kerülnek a gyerekek.
2013. március 29., 14:312013. március 29., 14:31
2013. április 02., 19:392013. április 02., 19:39
Hargita megyében 98 tanintézetben indul előkészítő osztály következő tanévben, összesen közel kétszáz osztály. A korábbi ellentmondások tisztázása után a művészeti szakközépiskolákban is indulhatnak előkészítő osztályok, ezekben azonban nem lesz speciális rajz vagy zenei képzés, ez csak első osztálytól kezdődik el. Step by step módszerrel induló osztály magyar tannyelven kilenc indul Hargita megyében, és egy Waldorf-pedagógia szerint működő osztályba is lehet iratkozni Csíkszeredában. Az előkészítő osztályokba várhatóan mintegy 2900 gyereket fognak beíratni szüleik a kedden, április 2-án kezdődő beiratkozási folyamat során – ismertette pénteken sajtótájékoztatón Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője.
A beiratkozás hétköznap reggel nyolc és este nyolc között, szombaton pedig reggel nyolc és déli egy óra között zajlik. Bartolf Hedvig azt mondta, tartanak attól, hogy bár óva intették ettől a szülőket, mégis hajnali sorban állásokkal veszi majd kezdetét a beiratkozás. Nem a helyhiány miatt lesz ez így, hanem mert a szülők egy általuk kiválasztott tanítóhoz szeretnék beíratni a gyermekeiket – mutatott rá a főtanfelügyelő. Hozzátette, ez részben érthető, hisz mindenki a legjobbat akarja gyermekének, de fölösleges a szülők aggodalma, mert a pedagógusok 99 százaléka szakképzett, és mivel idén a negyedik osztályokat átadók kezdenek előkészítő osztály, tapasztalt tanítókról van szó.
Nem jelent prioritást az előjegyzés
Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője elmondta, az oktatási tárca által a beiratkozás lebonyolítására kidolgozott informatikai program először azon diákok beíratását teszi csak lehetővé, akik az iskola körzetében élnek. Első számú prioritás a körzetbe való tartozás – szögezte le az illetékes. Elmondta, az első beiratkozási szakasz második mozzanataként írják be a más körzetben élő gyerekeket, de csak a szabadon maradt helyek függvényében. Ha többen pályáznak ezekre, akkor az általános illetve az iskola szabályai alapján döntenek a gyerekek beíratásáról. Általános szabály például, hogy előnyt élvezzen az a gyerek, akinek testvére jár az iskolába. Az iskola saját szabályai nem lehetnek semmilyen módon diszkriminálók, ezt a tanfelügyelőség jogtanácsosa is ellenőrizte – közölték.
Waczel Ferenc elmondta, szintén az első beiratkozási szakasz során, utolsó mozzanatként azokat a gyerekeket írják be, akiket más iskolába vittek volna szüleik, de ez nem sikerült, a beiratkozási lapon pedig feltüntették, hogy ebben az esetben a körzeti iskolába igénylik a beíratást. A tanfelügyelő ugyanakkor elmondta, bár ajánlották az iskoláknak az előzetes bejelentkezést, ez nem jelenthet prioritást a beíratásnál, az alapvető szabály ugyanis a körzetbeliek előnye. Egy beiratkozásnak az informatikai programba való felöltése mintegy tíz percet, negyedórát vesz igénybe, ezért türelemre is szüksége lesz a szülőknek – mutattak rá.
Felmérik az iskolaérettséget
Felmérik az iskolaérettségét azon gyerekeknek, akik ez év szeptember elseje és december vége között töltik be a hat évet és szüleik be akarják íratni őket az előkészítő osztályba. Az óvónő és a pszichológus szakvéleményét összegző iskolaérettségi vizsgálatot az iskolapszichológusok végzik el – közölte Bartolf Hedvig. Elmondta, tavaly mintegy 450 gyermeket mértek fel és többségüket alkalmasnak találták az előkészítő osztály elkezdésére. A főtanfelügyelő elmondta, olyan gyereket is be lehet íratni előkészítő osztályba, aki csak jövőben tölti be a hat évet, de csak abban az esetben, ha szülei és a szakemberek is iskolaérettnek találják.
Megnézhetik a szülők és gyerekek az iskolát
Április 5-én 15 és 20 óra között a szülők megtekinthetik az iskolát, óvodát, ahová be szeretnék íratni előkészítő osztályba gyermeküket. A nyílt napon a gyerekek is megnézhetik az osztálytermeket, ahová járni fognak, a szülők pedig találkozhatnak a majdani tanítóval, az iskola vezetőségével. Bartolf Hedvig azt mondta, jónak tartják a nyílt nap ötletét, a gyerekeknek iskolakezdéskor így már ismerős lesz az új környezet.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!