
Fotó: Kristó Róbert
Közel tíz kilométeres hosszúságú tanösvényt adtak át a héten Szépvízen.
2012. október 11., 15:462012. október 11., 15:46
2012. október 11., 16:002012. október 11., 16:00
A gyalogösvény a település központjától indul és Fügéstetőig vezet. A túrázó útközben tíz tájékoztató jellegű táblán keresztül ismerkedhet a hely növény- és állatvilágával vagy történelmi szerepével. A festői tájon kanyargó tanösvényt a nyáron építették ki – tudtuk meg Ferencz Tibor szépvízi polgármestertől.
Kifejtette, a munkálat közel 26 ezer lejbe került, melynek 56 százalékát a PolgárTárs Alapítvány, 44 százalékát pedig az önkormányzat állta. A kivitelezésbe bevonták az ifjúságot, ezáltal közösségépítő szerepet is kapott a beruházás. Megtudtuk, az első tájékoztató tábla Szépvíz központjában található, ezen térképen keresztül ismertetik az egész útvonalat, mely érinti Alsó- és Felsőciberét, Nagypájszót, Szent László kútját, Szent László emlékhelyét, Pogányhavas tetejét, Küpüskútját és Fügéstetőt. Az említett pontokon információs táblákat állítottak fel.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
Amikor nem találják egy betegség okát, többszöri orvosi konzultáció után sem állítható fel pontos diagnózis, akkor „lép képbe” a genetikus szakorvos. Az örökletes és nagyon ritka betegségekről Baczoni Balázs genetikus szakorvossal beszélgettünk.
Elkezdődött a levélszavazatok gyűjtése Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán: a választók szombattól vehetik át levélcsomagjaikat, illetve adhatják le voksukat, ugyanakkor szükség esetén segítséget is kérhetnek a papírok kitöltéséhez.
Csíkszeredában, a csobotfalvi kultúrotthonban szerveznek lakossági fórumot kedden, ahol a városrész aktuális ügyeit szeretnék megtárgyalni az emberekkel – közli Korondi Attila polgármester.
szóljon hozzá!