
Fotó: Kristó Róbert
Hetven-nyolcvan muzsikust várnak a VIII. Táncházzenészek találkozójára, melyet a gyimesközéploki Borospataki Skanzenben tartanak pénteken és szombaton – tudtuk meg Molnár Szabolcs szervezőtől, hivatásos népzenésztől.
2013. május 09., 20:472013. május 09., 20:47
2013. május 09., 21:192013. május 09., 21:19
Hetven-nyolcvan muzsikust várnak a VIII. Táncházzenészek találkozójára, melyet a gyimesközéploki Borospataki Skanzenben tartanak pénteken és szombaton – tudtuk meg Molnár Szabolcs szervezőtől, hivatásos népzenésztől.
Mivel ezen a területen nincs hivatásos oktatás Romániában, a találkozó egyfajta szabadegyetemként is működik, a részvevők nemcsak – egymástól tanulva – muzsikálnak, hanem népzenei, néprajzi tematikájú szakelőadásokat is hallhatnak. „A szombaton sorra kerülő gálaműsorhoz fog kapcsolódni a szakelőadás is, melyet Könczei Csongor népzenekutató tart az erdélyi magyar parasztzenészekről. Magára a zenei gálaműsorra is adatközlő népi zenészeket hívtunk meg Magyarlapádról, Parajdról, és reméljük, hogy a székiek is el tudnak jönni” – fejtette ki lapunknak Molnár Szabolcs.
Pénteken tehát inkább zenészek lesznek a rendezvényen, a táncházkedvelőket inkább szombatra várják, hiszen az előadást és a gálaműsort követően a Borospataki Skanzen csűrjében táncházat is tartanak.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!