
Fotó: Veres Nándor
Az első kérelmezési időszakban mindössze egyetlen Hargita megyei gazda igényelte az önként vállalt tejtermelés csökkentés után járó rendkívüli támogatást. A szakemberek szerint ezt követően sem lesz túlzott az érdeklődés a rendkívüli juttatás iránt, de akik mégis visszafognák tejtermelésüket a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest, még három leadási határidő áll a rendelkezésükre.
2016. október 01., 16:592016. október 01., 16:59
Várhatóan kevés Hargita megyei tejtermelő él majd azzal a rendkívüli támogatással, amelyet az Európai Unió azon gazdái igényelhetnek, akik önként vállalják az általuk korábban termelt tejmennyiség csökkentését – mutattak rá a Hargita megyei APIA szakemberei. Azt is elmondták, hogy a rendkívüli támogatásra azok a gazdák jogosultak, akik tejfelvásárlóval kötött érvényes szerződéssel rendelkeztek júliusban, ugyanakkor vállalják, hogy a megnevezett három hónapos időszak alatt legkevesebb 1500 kilogrammal csökkentik tejtermelésüket az előző év hasonló időszakához képest. Emellett fontos az is, hogy habár teljesen felszámolható a tejtermelés, de a juttatásként szánt 100 kilogrammonkénti 14 euró – 62 lej – az előző évi mennyiség legtöbb 50 százaléka után jár.
A kérelmezéshez szükséges kitöltetni az igénylési formanyomtatványt (ezek megtalálhatók az APIA kirendeltségein, illetve az intézmény honlapján). Továbbá szükséges csatolni a felvásárlóval kötött szerződés másolatát, a tejeladást bizonyító számla másolatát, illetve a referencia időszakra és a júliusára vonatkozó értékesítési könyvecske lapjait. A kérelmezési aktacsomagokat a Hargita megyei APIA csíkszeredai székhelyén adhatják le az érintettek – ismertette az APIA illetékes alkalmazottja. Megjegyezte azt is, hogy az Európai Bizottság erre a támogatásra 150 millió eurót hagyott jóvá a tagországok számára.
Mint megtudtuk, négy leadási határidő áll a tejtermelésüket önkéntesen csökkenteni akaró szarvasmarhatartók rendelkezésére, hogy letegyék kérelmeiket. Az első határidő szeptember 21-e volt, eddig az időpontig azok kérelmezhették a juttatást, akik idén október, november és december során szorítják vissza termelésüket. Első körben Hargita megyében egyetlen gazda élt a felkínált lehetőséggel. A következő kérelmezési határidő október 12. lesz, akik addig teszik le kérelmüket, azok vállalják, hogy novemberben, decemberben és jövő januárban csökkentik a termelésüket. November 9-éig azok igényelhetnek, akik december, január és február során akarják visszaszorítani termelésüket. Akik ez ügyben december 7-éig keresik fel a Hargita megyei APIA-t, azok január, február és márciusban kötelesek eleget tenni a vállaltaknak.
Érdeklődésünkre a szakemberek arra is rámutattak, hogy elsősorban azok a gazdák lehetnek érintettek ebben a támogatásban, akik teljesen felszámolják tejelő állományukat. Emiatt nem számítanak túlzott érdeklődésre, mivel ekkora értékű támogatásért nem érdemes eladni, levágni az eddig fejlesztett, esetleg tejellenőrzés alatt is levő állatokat. Meglátásuk szerint nem érdemes kiskapukat keresni a juttatás elnyerése érdekében, hiszen az állomány és termelés növelését szolgáló támogatások értéke magasabb – az országban is jelentősen nagyobb összeget utalnak ki azok révén. Egyébként a Hargita megyei gyakorlat szerint a nyári időszakhoz képest télen rendszerint nő a tej felvásárlási ára. A felvásárlók azonban nyáron, amikor megugrik a termelés, nem föltétlen vásárolják fel a többletmennyiséget azoktól a gazdáktól, akik a téli hónapokban nagyon lecsökkentették a lehordott mennyiségeket. Tehát érdemes hosszú távon gondolkodni, és az alapján kérni vagy sem a támogatást.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!