
Fotó: Veres Nándor
A felújított központi városrészt vasárnap kivételével naponta takarítja az Eco-Csík Kft. A szolgáltatással azonban nem mindenki elégedett: Csíkszereda sétálóutcájában hétvégén felgyűl a szemét.
2014. május 01., 14:182014. május 01., 14:18
Eldobott papírok, cigarettásdobozok és por; virágedényekben, virágágyásokban „felejtett” szemét. Ez a kép fogadja a Csíkszeredába látogatókat, ha végigsétálnak vasárnap a Petőfi utcán. A város közterületeinek, utcáinak takarításával megbízott cég sajtóreferensét arról kérdeztük, milyen gyakorisággal portalanítanak és szedik össze a hulladékot. „A felújított városközpontban vasárnap kivételével minden este tíz után takarítanak a kollégáim, hárman seprűvel, egy személy pedig járdaseprő géppel” – válaszolta Voloncs Csaba, az Eco-Csík Kft. sajtófelelőse.
Előzetesen kialakított a program
A város többi részén ütemterv szerint végzik a takarítást: van, ahol naponta, máshol háromnaponként járnak el a cég munkatársai. Összesen 17 személy takarít két porszívó autóval. „Az az igazság, hogy nem tudunk minden percben ott állni, ahol éppen eldobnak egy cigarettásdobozt, ráadásul a guberálók is sokszor gondot okoznak azzal, hogy szétszórják a szemetet a hulladékedények környékén” – magyarázta Voloncs.
Így rendelte a város
Az Eco-Csík Kft. 2013 januárjától végzi Csíkszereda utcáinak és közterületeinek takarítását. Lázár Pétertől, a csíkszeredai polgármesteri hivatal városrendezési osztályának vezetőjétől megtudtuk, naponta ellenőrzik a takarítással megbízott cég munkáját. Mint mondta, az önkormányzat egyeztetett a céggel, és azt követően állította össze a takarítási programot, amellyel tavaly év elején megbízták a vállalkozást. Azóta némileg módosítottak rajta, de nagyvonalakban az akkor elfogadott ütemterv szerint dolgozik a cég.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!