Csíkmadarason folytatódik pénteken a lakosság egészségi állapotát felmérő megyei önkormányzati program.
2013. november 12., 15:452013. november 12., 15:45
2013. november 12., 16:032013. november 12., 16:03
Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája közölte, a helyi szakemberek által végzett vizsgálatok reggel kilenc órakor a csíkmadarasi orvosi rendelőben kezdődnek. Az érdeklődők négyféle alapvizsgálatot – vércukor-, vérnyomás-, koleszterin-, trigliceridszint mérése – vehetnek ingyenesen igénybe, ezek költségeit a megyei önkormányzat téríti meg. Ha egyes településeken más vizsgálatok (hepatitis B-teszt, EKG-mérés) elvégzésére is igény van, a polgármesteri hivatalok saját költségvetésükből finanszírozhatják azokat – mutattak rá a sajtóközleményben. A szűrővizsgálatok júniusban kezdődtek el, és decemberig tartanak a megye településein, előreláthatóan mintegy ötezer embert érintenek. A megyei önkormányzat programjába idén 12 település jelentkezett. Tavaly közel négyezer személyt vizsgáltak meg, és kiderült, hogy a szűrővizsgálat résztvevőinek 74 százaléka magas vérnyomással küszködik, míg 83 százalékuknak magas volt a koleszterin-, valamint a trigliceridszintje.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!