Szőke Domokos a korábbi tevékenységi területeihez tér vissza

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Szőke Domokos 11 hónapnyi bírói eltiltás után hétfőn térhetett vissza hivatalába. Csíkszereda alpolgármestere régi tevékenységi területét végzi majd.

Barabás Hajnal

2016. március 21., 17:522016. március 21., 17:52

2016. március 21., 18:532016. március 21., 18:53

Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől érdeklődtünk arról, hogy az új helyzetre való tekintettel ezután hogyan osztják el a feladatköröket. „Hosszasan egyeztettünk hármasban péntek este, Füleki Zoltán, Szőke Domokos és jómagam. Szőke Domokos próbál tájékozódni az újdonságokról és a folyó ügyek helyzetéről. Ő alapvetően a korábbi tevékenységi területeihez tér vissza fokozatosan” – vázolta Antal, hozzátéve, hogy aláírási joga egyelőre nem lesz a hivatalába visszatért alpolgármesternek, majd fokozatosan veszi át feladatait, azokban az ügyekben, amelyeket elejétől ismer.

„Füleki Zoltán ugyanakkor az általam ellátott területeket felügyeli, formálisan is az én korábbi helyemet tölti be. Jómagam velük egyeztetve minden területet próbálok átfogni. Nincs leosztva Füleki és Szőke alpolgármesterekre egyetlen terület sem, amelyek kizárólagos aláírási felelősséggel járnának” – jegyezte meg a polgármesteri feladatkörökkel megbízott alpolgármester.

Füleki kinevezésekor vette át Antaltól a kulturális intézmények felügyeletét, a rendezvények szervezését, az oktatási intézmények követését, illetve a szociális ügyek felügyeletét. Szőke Domokos feladatköréhez korábban többek között az urbanisztikai, városrendezési engedélyeztetések, infrastrukturális beruházások tartoztak. Szőke Domokos azután térhetett vissza a csíkszeredai városházára, miután a Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken úgy döntött, hogy jogerősen megszünteti a hatósági felügyeletet az ő és Ráduly Róbert Kálmán volt polgármester ügyében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban

Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés