
Fotó: Veres Nándor
Az esővíz-elvezető aknák és lefolyók szintre emelésén dolgoznak jelenleg a csíkszeredai Brassói úton, a vonatállomás közelében.
2013. október 31., 16:522013. október 31., 16:52
2013. október 31., 17:022013. október 31., 17:02
„Az utak nyári karbantartási munkálatainak részeként, ahol gond volt, és az esővizet nem nyelte el az esővízakna, kipucolják, ahol le volt aszfaltozva, ott felbontják az aszfaltot, és a lefolyókat szintbe hozzák” – magyarázta Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere.
Az elöljáró tájékoztatása szerint egy másik munkálat keretében a Brassói út egy szakaszán a járdákat is megemelik, és az útszéli esővíz-elvezető aknákat az úttesttel egy szintbe hozzák. A közel 100 ezer lejbe kerülő munkálatokra kiírt közbeszerzésen a Glover Construct Kft. nyert. Korábban már írtunk róla, hogy október közepén hozzáfognak a kivitelezéshez, de nem sikerült az eredeti elképzelés szerint haladni. „Ígéreteik szerint hétfőtől kezdik meg a kivitelezést” – tudtuk meg az alpolgármestertől.
Egy harmadik munkálatként, ugyancsak a Brassói úton, a Harvíz Rt. munkatársai dolgoztak. Zólya László, a regionális vízszolgáltató vállalat vezérigazgatója elmondta, már a múlt hónap végén befejezték a szennyvízaknák fedelének a megemelését, és nemcsak a Brassói úton, hanem a Hargita utcában is.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!