Szezonvégi értékelő

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A nyár végéhez közeledve a csíkszeredai strandok lassan készülődnek az átmeneti bezárásra, igaz, amíg nem jön huzamosabb ideig tartó lehűlés, addig valamennyi helyen fogadják a látogatókat.

Pinti Attila

2012. augusztus 30., 18:262012. augusztus 30., 18:26

2012. augusztus 30., 18:462012. augusztus 30., 18:46

„Csíkban akkor fejeződik be a strandidény, amikor megjön az első hideg – hiába melegedik még fel a későbbiekben az idő. Ezt több éves tapasztalat alapján mondom” – árulta el a Zsögödi-strandért felelős Böjthe István. A héten tapasztalt lehűlés már érezteti is a hatását, a gyógyhatású ásványvízzel feltöltött medencékben ott jártunkkor alig három-négy ember lubickolt, és a lecsökkent hőmérséklet miatt a napozók száma is elenyésző volt. Az elmúlt hónapokra azonban örömmel emlékszik vissza a fürdőzőhely felelőse, hiszen „tavalyhoz képest sokkal nagyobb fogalom és fogyasztás jellemezte az idei nyarat”. Megtudtuk, a kánikulák idején átlagosan százan fordultak meg naponta a strandon. „Gondolunk azokra a bérleteseinkre is, akik naponta lejönnek úszni egyet, de nem csak értük, hanem a további szép idő miatt sem zárunk még be. Amíg az kitart, addig mi is” – mondta Böjthe.

A Szeredai-strand őszi kedvezményekkel próbálja a huszonkét fokos vízbe csábítani a városlakókat, a felnőttjegy ára a korábbi hétről négyre, míg a gyerekbelépő tarifája négyről két lejre csökkent. „Még körülbelül két hetet fog tartani a szezon, igaz, mi sem tűztünk ki határidőt, hogy meddig tartunk nyitva” – nyilatkozta Karácsony Szilárd üzemeltető. „A nyár folyamán volt négy népszerű szabadtéri bulink, ezeken kívül június-júliusban megközelítőleg napi százötvenes látogatószámot tudtunk elérni. Augusztusban ez a szám a felére esett vissza, de az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva minden jól összejött, nagyon örültünk ennek” – összegezte.

Hasonló véleménnyel fogadott minket Marucza Levente, a Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Harvíz üzemeltette városi strand adminisztrátora. A legnépszerűbb strand a nyár túlnyomó részén telt házzal, normális hétköznapokon is legalább kétszáz fürdőzővel üzemelt, ez messze meghaladja az előző évek számait. „Augusztus utolsó hete nálunk is a végső napokat jelenti. Ha az időjárás is partner lesz, akkor még nem zárunk be, de az emberek ilyenkor már ritkán szánják rá magukat a strandolásra” – mutatott arra a hat fiatalra az adminisztrátor, akik az egész medence fölött zavartalanul „uralkodhattak”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés