
Fotó: Iochom Zsolt
Augusztus utolsó hétvégéjén, szombaton és vasárnap az első erdélyi lovaggá avatás 10. évfordulóját ünneplik Gyimesbükkön a Szent György Lovagrend erdélyi lovagjai. Az esemény helyszíne a Deáky Panzió lesz, ahová számos erdélyi és anyaországi vendéget várnak.
2014. augusztus 28., 21:232014. augusztus 28., 21:23
2014. augusztus 28., 21:272014. augusztus 28., 21:27
Elsőként Cseke László tart előadást szombaton délelőtt a Szent György Lovagrendről, illetve az elmúlt közel másfél évtizedben végzett munkáról, majd Eigel Tibor, a Szent György Lovagrend erdélyi priorátusának és nagypriorátusának születéséről, kiterjedéséről értekezik. Ezt követően Jeszenszky Géza a dél-erdélyi, Oláh József az udvarhelyi, Kedves Imre a csíki, Abrudbányai Sándor pedig a gyergyói priorátusok megalakulásáról, tevékenységéről tart előadást. Ebéd után Makkai Gergely az észak-erdélyi, Nagy Géza a marosi, Erdei István pedig a szatmári priorátusokról tart előadást. A nap záróelőadását Bárdos István tartja, a Nyári egyetem szerepe és feladatai a lovagrend életében címmel. Szombaton este néptánc és népzene bemutató lesz, majd táncház.
Vasárnap délelőtt a házigazda Deáky András tart előadást a Gyimesek és az ezeréves határ történetéről, a helyi nevezetességekről, majd délben 12 órától ünnepi szentmisén vesznek részt a vendégek, ezt lovagavatás, kitüntetések átadása és zászlók megszentelése követi. A Szent György Lovagrend gyimesbükki ünnepsége a lovagrend katonai hagyományőrző tagozatának bemutatójával zárul.
Kapcsolat a lovagrenddel
Többek között a Szent György Lovagrendnek köszönhető a madéfalvi Siculicidium-emlékművet tervező Tamás József építész esztergomi síremlékének megmentése. Két évvel ezelőtt a csíkszeredai Salamon János és a Csíki Hírlap, valamint a Székelyhon.ro portál kezdeményezésére, felhívására elsőként a Szent György Lovagrend dél-erdélyi nagypriorátusának tagjai, a gyergyószentmiklósi Jeszenszky Géza nagyprior és a csíkszeredai Abrudbányai Sándor prior lépett. Felvették a kapcsolatot Esztergomban élő lovagtársukkal, Bárdos István művészettörténésszel. Bárdos közbenjárására Esztergom önkormányzatának képviselő-testülete tavaly felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába, síremléke védetté vált.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!