
Fotó: Kristó Róbert
Szelektív hulladékgyűjtő zsákokat oszt ingyenesen az Eco-Csík Kft. március 21. – április 8. között. A 12 zsákot tartalmazó tekercseket Csíkszeredában, Alcsíkon, Rákoson, Madéfalván, valamint Csíkszentmihályon minden szerződésben álló ügyfelüknek átadják.
2016. március 18., 12:472016. március 18., 12:47
2016. március 18., 12:512016. március 18., 12:51
Bors Béla, az Eco-Csík Kft. igazgatóhelyettese elmondta, ezzel az akciójukkal ösztönözni akarják a lakókat arra, hogy szelektíven gyűjtsék a szemetet. „Azt tudni kell, hogy egy zsákba, minden újrahasznosítható hulladékot be lehet tenni, műanyag palackokat, konzerv- és sörös dobozokat, papírt, illetve üveget is, ugyanis ezeket a hulladékokat több kategória szerint úgyis külön ki kell válogassuk” – magyarázta.
Március 21-én Csíkszentsimonban, 22-én Lövétén, 23-án Csíkszentmártonban, 24-én Csíkszentgyörgyön, 29-én Csíkszentmihályon, 30-án Tusnád és Csíkkozmás községben, 31-én Szentimrén, április 1-jén Kászonban, április 5-én Csíkszentléleken osztják ki egy évre előre a zsákokat. Csíkszeredában, Madéfalván, illetve Rákoson az akció teljes ideje alatt szórják a tekercseket, Csíkszentkirályon pedig március 21-30. között.
„Megkérjük a lakosságot, hogy ezekbe a zsákokba kizárólag újrahasznosítható hulladékot tegyenek. A helytakarékosság érdekében kérjük, a kartonokat és PET palackokat tapossa laposra” – áll a regionális hulladékgazdálkodási cég felhívásában.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!