
Első alkalommal kerül megrendezésre a Székely Gazdanap-Állattenyésztési és mezőgazdasági kiállítás és vásár, a Pro Szent Anna Egyesület szervezésében szombaton. A rendezvény megnyitójára délelőtt 10 órakor kerül sor.
2012. október 11., 15:532012. október 11., 15:53
2012. október 11., 19:172012. október 11., 19:17
„A gazdanap megszervezésével az a célunk, hogy most, amikor az idénymunkák befejeződtek, egy kellemes környezetben összehozzuk az állattenyésztő és növénytermesztő gazdákat egy kiállítás és vásár keretében, ahol tapasztalatot cserélhetnek, illetve találkozhatnak azoknak a cégeknek az ajánlataival, akik a fejlődésüket hivatottak elősegíteni” – tájékoztatta portálunkat Dósa Levente.
A Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője kifejtette: a rendezvényt – melynek főtámogatója a lázárfalvi közbirtokosság – hagyományteremtő szándékkal szervezik, kimondottan a székelyföldi gazdáknak, akik számos előadást is meghallgathatnak az erre a célra felállított sátorban, ahol gazdafórumra is sor kerül. Többek között Antal Attila állatorvos a Juhtenyésztés lehetőségei Székelyföldön, Tifán Csaba állatorvos a Szarvasmarha takarmányozás és szaporodásbiológia, Nagy Tibor állatorvos a Székely ló és gazdája címmel tart előadást. Az előadássorozat szombaton 11 órától kezdődik. Információs pontok is lesznek felállítva, ahol pályázati tanácsokat igényelhetnek az illetékes cégektől.
A nap folyamán a többi között lesz tenyészállat- és traktorkiállítás, sörsátor és Laci konyha, fellép a csíkkozmási Tuzson János fúvószenekar, a gyermekeknek lehetőségük nyílik pónin lovagolni, állatokat simogatni.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
Amikor nem találják egy betegség okát, többszöri orvosi konzultáció után sem állítható fel pontos diagnózis, akkor „lép képbe” a genetikus szakorvos. Az örökletes és nagyon ritka betegségekről Baczoni Balázs genetikus szakorvossal beszélgettünk.
Elkezdődött a levélszavazatok gyűjtése Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán: a választók szombattól vehetik át levélcsomagjaikat, illetve adhatják le voksukat, ugyanakkor szükség esetén segítséget is kérhetnek a papírok kitöltéséhez.
Csíkszeredában, a csobotfalvi kultúrotthonban szerveznek lakossági fórumot kedden, ahol a városrész aktuális ügyeit szeretnék megtárgyalni az emberekkel – közli Korondi Attila polgármester.
szóljon hozzá!