Sugár Tímea: nem magolni kell

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Raluca-Maria Suciu, a maroshévízi O.C. Tăslăuanu Gimnázium diákja az egyetlen Hargita megyében, aki tízes médiával fejezte be az érettségit. Magyar tannyelvű középiskola diákja a 26-ik helyen bukkan fel az érettségizettek média szerinti megyei rangsorában, Sugár Tímea, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákja foglalja el ezt a helyet 9,7-es érettségi átlaggal.

R. Kiss Edit

2014. július 08., 16:352014. július 08., 16:35

2014. július 08., 16:482014. július 08., 16:48

Sugár Tímeával azt követően találkoztunk, hogy kivette az iskolában az érettségi eredményeit igazoló dokumentumot, amire majd az egyetemi felvételinél lesz szüksége. A halk szavú, de határozottnak tűnő, szerény fiatal lány csíkszeredai, a Márton Áron Gimnázium társadalomtudományok osztályában végzett. Kérdéseinkre válaszolva elmondta, nem számított arra, hogy ilyen jól fog sikerülni az érettségije, sőt, vizsga után úgy érezte, románból és történelemből valószínűleg gyenge a dolgozata. „Úgy gondoltam, hogy figyelmetlen voltam többször is, hogy elrontottam, de úgy tűnik, végül nem volt semmi probléma vele.”

Azzal kapcsolatosan, hogy miért jelenik meg magyar tannyelvű iskola végzettje csak a 26. helyen a megyei rangsorban, azt gondolja, főként a román nyelv miatt lehet ez. A román a magyar diákoknak nem anyanyelv, de aszerint tanítják és aszerint is kérik számon, ez nehezen leküzdhető hátrány a magyar diákoknak, akik emellett eggyel több vizsgát is kell tegyenek, magyar nyelv és irodalomból is vizsgáznak – fejtette ki.

Orvosi egyetemre készül

Sugár Tímea a marosvásárhelyi orvosi egyetemre fog felvételizni nemsokára, ha viszont oda nem jut be, akkor a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanulna angolt és még egy idegen nyelvet. „Elég későn döntöttem el, hogy az orvosira megyek, ezért elég nehéz is, mert a társadalomtudományok osztályban nem tanultunk biológiát, úgyhogy különórákra kellett járnom, de próbálok készülni. Még nem érzem úgy, hogy készen állok.” A nyár nagy része tanulással, felvételivel telik, de reméli, hogy azt követően még marad szabadideje is.


Sokat tanult, de nem túl sokat

Kérdésemre, hogy sokat tanult-e az érettségire, a frissen végzett lány azt válaszolta, sokat tanult, de mégsem erőltette meg magát nagyon. Úgy érzi, többet is tudott volna erre készülni, érettségi előtt azt gondolta, sok mindent nem tud. Az érettségin kapott tételeket úgy értékelte, nem voltak nehezek a feladatok. „Miközben írtam, úgy gondoltam, hogy borzasztó nehéz, de nem volt az. Könnyebb tételekben reménykedtem, de sokkal nehezebbekre számítottam” – fogalmazott. Persze mindenkinek más a nehezebb, és főleg romából volt a legtöbb baj, abból buktak meg a legtöbben – tette hozzá. Úgy véli, ahhoz, hogy a román nyelv is menjen, kell egy alap, amit jó esetben már az általános iskolában megszerez a diák, ellenkező esetben ugyanis nincs ahogy megfelelően felzárkózni a középiskola négy éve alatt.

Tanácsok pótérettségizőknek

Kérésünkre, hogy adjon tanácsot pótérettségi előtt álló diáktársainak, Sugár Tímea azt mondta, azt tudja javasolni, hogy ne utolsó pillanatra hagyják a felkészülést, és értsék is, amit tanulnak. „Jobb, ha már most nekikezdenek. Szerintem az a fontos, hogy értsük is meg, amit tanulunk. Mert ha olvasod, tanulod, magolod, de nem érted, amit tanulsz, akkor reménytelen. Valamihez kell kötni az információt, lerajzolni például, én ezt szoktam. Vagy akár dalt írok róla, de a lényeg, hogy megmaradjon, így mindenkinek menni fog, legalább átmenőre.”

Hobbija az olvasás

Leülni egy könyv mellé és azt bevágni – így Sugár Tímea sem szeret tanulni. Amint azonban megfogalmazta, kedveli a tanulást abban az értelemben, hogy szeret különböző érdekes dolgokról hallani és azokat megjegyezni. A fiatal lánynak mostanában nem jut ideje hobbijaira, de mint elmesélte, nagyon szeret olvasni. Emellett gitározik, rajzol és biciklizik is, ha ideje engedi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés