Sokan kértek segítséget a mentősöktől, haláleset is történt a búcsún

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínén idén kétszer annyian vették igénybe a mentősök segítségét, mint tavaly. Egy idős, szívbeteg férfi elhunyt. Nem a búcsún történt, de vélhetően az eseményre érkezett az a 19 turista, akiket ételmérgezés miatt vittek kórházba a mentősök.

R. Kiss Edit

2014. június 07., 20:092014. június 07., 20:09

2014. június 07., 22:322014. június 07., 22:32

Mintegy száz mentős, hegyimentős szakember, továbbá Vöröskeresztes és más egészségügyi önkéntes teljesített szolgálatot a csíksomlyói pünkösdi búcsú alatt a zarándoklat helyszínén. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója közölte, a búcsú ideje alatt 161 beteget láttak el a mentőpontokon, ez kétszerese a tavaly hozzájuk fordulóknak.

Az esetek kilencven százalékában ájulás miatt riasztották őket, előfordult még magas vérnyomásos krízis, gyomorfájás, gyomorrontás is, lábficam viszont, ami a leggyakoribb probléma szokott lenni, ezúttal csak elenyésző számban történt. A problémák többségét helyben kezelni tudták, csak nyolc személyt kellett kórházba szállítani.

Elhunyt egy idős férfi

Péter Szilárd közölte, sajnálatos módon egy haláleset is előfordult, egy 74 éves, Szatmár megyéből érkezett zarándok elhunyt. Kifele menet rosszul lett, és bár próbálták újjáéleszteni, ez nem járt sikerrel – ismertette. Az idős férfi rokonai azt mondták a mentősöknek, hogy nyilvántartott szívbeteg volt az elhunyt.

Tizenkilenc ételmérgezéses eset

Nemcsak a zarándokhelyen, hanem a környékről is sok riasztást kaptak a mentősök szombaton – közölte a mentőszolgálat vezetője. Balánbányáról öt, Csíkszentdomokosról tíz, Csíksomlyóról négy személyhez hívták ki őket, mindannyian ételmérgezés tünetei miatt kértek segítséget. Tudomásuk szerint külföldi állampolgárokról van szó, akik egy nappal korábban Gyimesben étkeztek – közölte Péter Szilárd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Borbáth Erzsébet: a tanítás a szereteten múlik

Borbáth Erzsébet több mint három évtizeden át alakította a gyerekek életét és a közösséget, amelyhez tartozott. Neve összefonódik a csíkszeredai József Attila-iskola alapításával, valamint a moldvai csángó gyermekek csíkszeredai magyar nyelvű oktatásával.

Borbáth Erzsébet: a tanítás a szereteten múlik
2025. május 08., csütörtök

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is

Napokon át a jövő művészeié lesz a csíkszeredai színpad. A Művészeti Egyetemek Fesztiválja (UNSCENE) ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján nemcsak a programokról beszéltek, hanem mélyebb gondolatokra is „vetemedtek”.

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is
2025. május 08., csütörtök

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás

A városvezetés nem tervez lépéseket a provokatív, nacionalista plakátok ügyében Csíkszeredában. Az alpolgármester szerint nem tudni, ki áll az üzenetek mögött, de ez a kampányidőszak realitása, és talán ennél rosszabbra is számítani lehet a jövőben.

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás
2025. május 08., csütörtök

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken  

Tavaly kezdődött, idén befejeződik a községi utak jelentős részének korszerűsítése Csíkszentléleken. Az aszfaltozáson túl is van tennivaló, a gázhálózatot ugyanis ki kell terjeszteni a község két településére, ez viszont jelentős önrészt követel.

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken   
2025. május 08., csütörtök

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában

Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz

Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz
2025. május 06., kedd

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.

Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.
2025. május 06., kedd

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe

Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe
2025. május 05., hétfő

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál

Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál