Sokan jelentkeztek a szűrésre

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Először szerveztek szűrővizsgálatot mozgáskárosodást szenvedett gyerekek és felnőttek számára a Gyulafehérvári Caritas, valamint a magyarországi Pető Intézet együttműködésével Csíkszeredában. A Szent Ágoston nappali foglalkoztató központban szerdán kezdődtek a vizsgálatok, az ingyenes szűrésen azok is részt vehetnek, akik előzetesen nem jelentkeztek be.

Barabás Hajnal

2014. július 30., 18:432014. július 30., 18:43

Nagy érdeklődés övezte a mozgásfejlesztésre szakosodott szakemberek által végzett ingyenes vizsgálatot Csíkszeredában. Amint Szász Emese, a Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal Élők Tanácsadó Irodájának munkatársa tájékoztatott, Csíkszékről első körben hetvenen jelentkeztek a vizsgálatra. „A Pető András Intézet szakemberei keresték fel a Gyulafehérvári Caritast, hogy szeretnének szűrést végezni Erdélyben. Eleinte csak Gyergyószentmiklóson akartuk megszervezni, de azt tapasztaltuk, hogy máshol is lenne rá igény. Így a szűrést Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is meghirdettük” – mesélte Szász. A vizsgálat célja felmérni a jelentkezők állapotát, ennek nyomán pedig eldöntik, hogy a Pető-féle módszerrel fejleszthetők-e. „Hosszú távú terveink között szerepel, hogy egy háromhetes intenzív fejlesztést tartsunk, ezt pedig Gyergyószentmiklóson szerveznénk meg” – magyarázta a Caritas munkatársa.

Pető-féle konduktív módszer

A szűrésre olyan gyermekeket fogadtak, fogadnak a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központban, akiknél születéskor oxigénhiányos állapot lépett fel, agyvérzést kaptak vagy nyílt gerinccel jöttek világra, és ezeknek következtében mozgáskárosodás alakult ki náluk. Jelentkezhettek olyan felnőttek is, akiknek stroke, koponyasérülés miatt van mozgáskárosodásuk, vagy Parkinson-kórban, sklerosis multiplexben szenvednek. Csuka Pál, a Pető Intézet Egységes Konduktív Módszertani Intézetének igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta, módszerük lényege, hogy nemcsak mozgás-, hanem teljes fejlesztést végeznek. „Ebbe beletartozik a beszéd, a hallás, a beszédartikuláció fejlesztése, és az iskolai grafomotoros programok is. Gyakorlatilag a gyermekeket felkészítjük az iskolára, óvodára, egyszóval értelmi fejlesztést is végzünk” – sorolta a szakember.


Mindent kipróbálnak

Egy koraszülött és agyvérzésen átesett gyermek édesanyja úgy fogalmazott, minden lehetőséget kipróbálnak, hogy javíthassanak gyermekük állapotán. Egy másik szülő megerősítette, kíváncsiak az új módszerekre, ezért, ami jó lehet a gyermeknek, azt kipróbálják. Szász Emese ezzel kapcsolatban elmondta, azoknak is érdemes részt venni a vizsgálaton, akiknél kisebb az esély a mozgásfejlesztésre, merthogy a szakemberek állapotfenntartó, illetve életminőség-javító javaslatokkal is tudnak segíteni. Csíkszeredában csütörtökön is tart a vizsgálat, 13 óráig fogadják a Pető Intézet munkatársai az érintetteket, azokat is, akik esetleg nem tudtak korábban feliratkozni a szűrővizsgálatra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon
2025. augusztus 31., vasárnap

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben

Hosszú ideig próbálták megmenteni annak a férfinek az életét, aki szombat este az István, a király koncert helyszínére menet rosszul lett, és végül elhunyt.

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben
2025. augusztus 31., vasárnap

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók

Mintha nem is lett volna több ezer ember a csíksomlyói hegynyeregben szombat este, olyan érintetlennek tűnik a terület.

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók
2025. augusztus 31., vasárnap

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón

A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón
2025. augusztus 30., szombat

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve

Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve