
Pénzzel segíti a Hargita megyei önkormányzat a Csíkmadaras határában épülő derítőállomás befejezését – hangzott el hétfőn a döntéshozó testület Csíkmadarason tartott kihelyezett ülésén. Borboly Csaba elnök szerint azért tartották a tanácsülést a felcsíki községben, hogy a térség problémáiról közelebbről is tájékozódjanak, és a Felcsík Közösségi Fejlesztési Társulás által Madaras határában építtetett derítőállomás befejezését támogassák.
2014. március 24., 18:502014. március 24., 18:50
2014. március 24., 19:462014. március 24., 19:46
A társulást öt község, Csíkszentdomokos, Csíkszenttamás, Karcfalva, Dánfalva és Madaras hozta létre azzal a céllal, hogy a szennyvíztisztító telepet megépítsék. A 2011-ben elkezdett, több mint ötmillió lej értékű, 82 százalékban elkészült beruházás azért állt le, mert 928 ezer lejjel tartoznak a kivitelezőnek, és még egy ekkora összegre van szükség a befejezéshez. Mint elhangzott, az elkövetkező hetekben a megyei önkormányzat tartalékalapjából szeretnék biztosítani a szükséges összegeket, erről rendkívüli tanácsülésen döntenek majd.
Megszavazták a csicsói Olt-híd építésének dokumentációjáról szóló határozattervezetet is. A híd megrongálódott, balesetveszélyes, ezért hosszú ideje problémát jelent ott a közlekedés. Az új híd tervét a megyei tanács elkészíttette, a munkálatok becsült értéke 1,598 millió lej. A döntés nyomán kiírhatják a közbeszerzést a kivitelezésre.
A megyei önkormányzat sajtószolgálatának tájékoztatása szerint elfogadták Hargita megyének a 2014–2018 közti időszakra szóló szociális stratégiáját is, amelynek várt eredményei többek között a kiskorúak problémáinak hatékonyabb kezelése és az emberi erőforrások jobb felhasználása, a nappali központok számának növelése, a gyermekelhagyások számának csökkentése az egészségügyi intézményekben, a szociális ellátások színvonalának növelése, a gyermekvédelmi rendszerből kikerülő fiatalok, fogyatékkal élők szakmai-társadalmi előrelépésének segítése.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!