Rövid alku után jó vásár

Rövid idő alatt eredményt hoztak azok a tárgyalások, amelyeket a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület által kijelölt bizottság folytatott a Szakszervezetek Művelődési Háza megvásárlása érdekében. A megegyezés megszületett, az épület a városé lesz.

Kovács Attila

2014. október 10., 21:492014. október 10., 21:49

2014. október 11., 10:132014. október 11., 10:13

Rendkívüli ülésen döntött arról pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület, hogy elfogadja a művelődési ház megvásárlására tett javaslatot, és az ebben szereplő vételárat, 3,5 millió lejt, amelyet az intézmény ellen indult csődeljárás miatt a felszámoló cégnek kell kifizetni. A hitelezőket a város által kifizetett pénzből kártalanítják majd, így a városháza is visszakaphatja a ki nem fizetett adók, a Goscom Rt. pedig a ki nem fizetett távhőszolgáltatás értékét.

Fel voltak készülve

Mint Füleki Zoltán ülésvezető emlékeztetett, az önkormányzat RMDSZ-frakciója már az év elején megegyezett abban, hogy ha lehetőség lesz rá, az Erdély legnagyobb színpadával rendelkező épületet megvásárolja a város, erre a célra pénzt is különítettek el a költségvetésben. Ezért is volt most viszonylag egyszerű tető alá hozni a megállapodást. „Nagy feladata lesz az önkormányzatnak, hogy belakja az épületet, és meghatározza, milyen formában tudja működtetni” – tette hozzá.

Jó áron lett a városé

A megvásárlásról tárgyaló bizottság tagjaként Fülöp Árpád Zoltán képviselő emlékeztetett, a több mint 7000 négyzetméternyi hasznos felülettel rendelkező ingatlan nagyon jó áron kerül a város tulajdonába, az összegből nemsokára 2,3 millió lejt fizet ki Csíkszereda, jövőben, illetve két év múlva újabb 600 – 600 ezer lejt kell még törleszteni. A tulajdonjog viszont már a szerződés megkötése után, azaz nemsokára a városra száll – tudtuk meg. Korábban a polgármesteri hivatal által készíttetett szakértői felmérés 4 millió 64 ezer 53 lejben jelölte meg az épület értékét.

Átalakítják a fűtésrendszert

A legsürgősebb feladat a művelődési ház fűtésének biztosítása, de arra még nem tudtak választ adni a képviselők, hogy ezen a télen ez megoldható vagy sem. Elhangzott, az 1980-as években készült, mára korszerűtlen fűtésrendszer átalakításra szorul. Elsősorban előadások idejére kell biztosítani a meleget a nagyteremben, ugyanakkor a nagyterem fűtését külön kell választani az épület többi felületétől. Ezért az átalakítást egy termodinamikai tanulmány készítése előzi majd meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés