
A belügyminisztérium ellenőrző testületének igazgatóhelyettesi posztján töltött kevesebb mint három hónap után Radu-Sandu Moldovan visszatért a megyei rendőr-főkapitányság élére.
2013. január 11., 15:372013. január 11., 15:37
2013. január 13., 18:092013. január 13., 18:09
A parancsnokot még októberben nevezte ki az ellenőrző testület igazgatóhelyettesének Mircea Duşa közigazgatási és belügyminiszter, azonban január 7-én megszűnt a megbízatása, így visszatérhetett „régi” funkciójába. Ugyancsak hetedikén járt le a főkapitányságon Moldovan helyét ideiglenesen átvevő Sorin-Teodor Moga parancsnoki feladata.
Csütörtökön Moldovánt a megye különböző városainak és vidéki őrseinek rendőrfőbiztosai mellett Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa is köszöntötte, beszédében abbéli reményét fejezve ki, hogy „a megye közösségének érdekében továbbra is folytatódhat a rendőrség és a prefektúra közötti jó együttműködés”.
Moldovan beszédében megköszönte az őt helyettesítő Sorin-Teodor Moga, valamint a teljes megyei rendőrállomány távolléte alatt végzett munkáját. Kiemelte, „továbbra is hinni kell abban, hogy amit a rendőrök csinálnak, az jó és eredményes”, hozzátéve, hogy „az emberek problémáit tapintattal és megértéssel kell kezelni”.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!