
Fotó: Iochom Zsolt
Kilencvennégy serdülő és felnőtt részesült pünkösd vasárnapján a bérmálás szentségében a csíkszeredai Millenniumi templom udvarán, ahol Tamás József püspök celebrált ünnepi szentmisét.
2014. június 08., 19:312014. június 08., 19:31
2014. június 08., 19:552014. június 08., 19:55
A Szent Kereszt Főplébániához tartozó ötvenegy legény és férfi, valamint negyvenhárom leány és nő részesült a bérmálás szentségében a püspöki szentmisén, ami által az egyházközség teljes értékű tagjaivá váltak. A bérmálás szentségének kiszolgáltatását kérte rájuk Darvas-Kozma József esperes-plébános. Mint megjegyezte, a tavaly októbertől tartott felkészítők során tizenhatan lemorzsolódtak, a jelen lévők viszont készen állnak a Szentlélek befogadására.
A Szentlélek kiáradó ajándékai
„Nekünk, akik hiszünk Istenben és az ő Fiában, jobban kell szeretnünk az életet, mint bárki másnak, lobogjon bár benne az alkotásnak vagy az élvezésnek égig érő lángja. Püspök atya, a bérmálandók nevében fogadja szerető szavainkat. Isten hozta, Isten éltesse!” – ezekkel a szavakkal köszöntötték a bérmálkozásra készülő fiatalok a szentmisét bemutató püspököt.
„Amikor pünkösdöt ünnepeljük, ezt az ünnepet felemelővé és széppé teszi az a tény, hogy ezeknek a fiataloknak a mai napon kiszolgáltatjuk a bérmálás szentségét. Ahogy annak idején az apostolok első pünkösd napján részesültek a Szentlélek Úristen kegyelmi ajándékában, úgy részesülnek most ők is abban” – fogalmazott felajánlásában Tamás József püspök, aki kérte a Szentlélek ajándékait nem csak a bérmálkozókra, hanem minden jelenlévőre, hogy a lélek erejével tudjanak mindannyian igazi keresztény életet élni.
A Szentlélek megtanít bennünket
Elmélkedésében a Szentlélek kiáradó ajándékairól beszélt: „Az Úr Jézus ígérete alapján jött el a Szentlélek Úristen az első pünkösd napján, és örökre itt maradt velünk. Azért olyan nagy ajándék a mi számunkra, mert Jézus legfontosabb feladati közé a tanítást adta. A Szentlélek megtanít bennünket azokra az igazságokra, amelyek számunkra örök igazságok, amelyek bennünket segítenek, hogy eljussunk végső célunkhoz, az örök hazába. Megvilágosítja a mi életutunkat, hogy lássuk mi a feladatunk ebben a földi életben, mit kell tennünk azért, hogy eljuthassunk az örök boldogságba” – hangsúlyozta Tamás József.
A keresztségi fogadalom megerősítését követően szent krizmával kente meg Tamás József püspök a bérmálkozókat.
Az ünnepi pillanatok alatt a bérmaszülők jobb kezüket a bérmagyerek jobb vállára tették, kifejezve bérmaszülői kötelességük vállalását. „Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!” – szavakat mondva kente meg krizmával a bérmálkozót a püspökatya.
„Hála legyen azért, hogy a felkészülésünk alatt a főtisztelendő atyák és hittanárok felkészítettek a bérmálásra. Hála legyen, hogy ilyen népes és lelkes egyházközségünk van, mely püspök atyánk által befogadott, megszentelt és sorsunkat hordozza” – mondtak köszönetet a megbérmáltak a szentmise végén.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!