
Fotó: Veres Nándor
Több éves várakozás után újra szentmisét hallgathatnak a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplomban a hívek: habár a munkálatok legalább harminc százaléka még hátravan, szombaton már ott tartják a pünkösdi csángó misét. A teljes felújítás értéke 700 ezer euró, azaz mintegy 3,5 millió lej. 2011-ben a gombamentesítéssel kezdődött a templom renoválása.
2016. május 12., 10:012016. május 12., 10:01
2016. május 12., 10:032016. május 12., 10:03
Még nem fejeződtek be, de már annyira haladtak a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom felújítási munkálataival, hogy a hétvégén ott tarthatják a pünkösdi csángó misét, jövő hét végén pedig az elsőáldozást is – tudtuk meg Kovács Attilától. A Szent Péter és Pál egyházközség plébánosa érdeklődésünkre arról is beszámolt, hogy jelenleg a belső felújítással foglalkoznak a munkások.
Mindeddig megvalósult a templom külső felújítása, szerkezeti megerősítése, az épület gombamentesítése, a belső felújításból pedig megtörtént a kőburkolat lehelyezése, a padok, a nyílászárók és a templomkapu restaurálása. Hátravan még az oltárok restaurálása, a villanyvezetés, a fűtésrendszer beszerelése, a hangosítás kialakítása, illetve utolsó mozzanatként a meszelés – amelyre egyelőre nem tekintenek prioritásként, mivel az később részenként is megoldható. Továbbá a felújításhoz hozzátartozik a templom körüli tér rendezése, vízelvezetésének megoldása is. Terveik szerint a júniusi Szent Péter és Pál búcsúig a hátralevő nagyobb értékű munkálatok is befejeződnek.
Az öt éve elkezdett, részenként haladó munkálatokat több mint nyolcvan százalékban saját forrásaikból finanszírozták, de több helyre pályáztak a gyorsabb haladásért. Legutóbb Hargita Megye Tanácsa 100 ezer lejjel, a városi önkormányzat pedig 50 ezer lejjel támogatta a felújítást, a tennivalók értéke azonban sokszorosa a felajánlott összegeknek. Egyelőre nem áll rendelkezésükre a hátralévő munkálatokhoz szükséges összeg – avatott be a plébános. Azt is megjegyezte, az előzetes becslések szerint a teljes felújítás értéke 700 ezer euró (mintegy 3,5 millió lej) – mindeddig a szükséges munkálatok 60–70 százalékát végezték el.
Fontosnak tartották, hogy minél hamarabb olyan szakaszhoz érkezzen a felújítás, hogy a templomot újra használatba vehesse a közösség. Hiszen 2011-ben a gombamentesítéssel kezdődött a templom renoválása, ami megterhelő – 40 ezer eurós – kiadást jelentett, így azt követően a munkálatok egy időre leálltak. Hosszú időt vett fel továbbá a restauráláshoz szükséges dokumentáció összeállítása, így ahhoz csak 2013 szeptemberében tudtak hozzáfogni. Azt követően is anyagi források miatt többször állt a kivitelezés, de mint azt a plébános hangsúlyozta, az eddigieken látszik az alapos szakmai munka, így nem tart attól, hogy a beruházás befejezte után nem várt problémák adódnának.
A csángó miséről
Mivel Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia, ezért a csángóknak az 1990-es évektől kezdődően szentmisét tartanak a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával. A csángó misének hagyományosan a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom ad otthont. Az előző években a Moldvából, Gyimesből összegyűlt hívek, Csíkszék egyik legrégebbi templomának felújítása miatt a kegytemplomban hallgattak szentmisét. Idén azonban újra az említett plébániatemplomba várják a zarándokokat szombaton 18 órára, a szentmisén Bátor Botond pálos atya mond szentbeszédet.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!