Próbaüzemmódban a gyümölcsfeldolgozó

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Tavasszal még csak a nagyrészt üres termeket tudták megmutatni, hétvégi ott jártunkkor viszont már azt is láthattuk, ahogy almalevet és áfonyaszörpöt készítenek a madéfalvi gyümölcsfeldolgozóban. Az új létesítmény üzemeltetésével megbízott egyesület a működtetéshez szükséges engedélyek beszerzését szeptember közepére reméli. Addig csak próbaüzemmódban működhetnek.

Szabó Kamilla-Mária

2014. augusztus 11., 18:452014. augusztus 11., 18:45

2014. augusztus 11., 18:562014. augusztus 11., 18:56

Tavaly ősszel fogtak hozzá a madéfalvi gyümölcsfeldolgozó kialakításához a helyi közbirtokosság székhelyének alagsorában. A munkálatok márciusra kilencven százalékban elkészültek, sőt már akkor megtekinthettük a feldolgozóba kerülő 300 ezer lejes gépsor első elemét: a gyümölcsök mosására, ledarálására szolgáló eszközt. Nemrég kiszállították a fennmaradó – szörpök, gyümölcslevek készítésére alkalmas – gépeket is, így már csak a lekvárfőzéshez szükséges üstnek kell megérkeznie.

A cél: helyben feldolgozni és értékesíteni

A feldolgozó üzemeltetője a Madéfalvi Gyümölcs és Zöldség Egyesület, amelyet a helyi juh- és kecsketartó gazdák egyesülete, az Ökotourist egyesület, a polgármesteri hivatal és a közbirtokosság jegyeztetett be idén áprilisban. A közös beruházás célja a helyi erdei gyümölcsök összegyűjtésének és megfelelő feldogozásának, illetve értékesítésének megszervezése. Emellett lehetőséget biztosítanak a helyiek számára, hogy saját gyümölcseiket is feldolgozhassák – mutatott rá már korábban Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere.

Engedélyeztetés csak a próbaüzem után

Pénteken jártunk a gyümölcsfeldolgozóban, ahol a próbaüzemhez készítették elő a gyümölcslé és szörp készítésére alkalmas gépsort. A korszerű, nagyrészt automatizált gépezettel elvégezhető a gyümölcsök mosása, darálása, préselése, pasztörizálása és a gyümölcslevek üvegekbe, légmentesen zárt, 5-10 literes zacskókba (úgynevezett bag-in-boxba) való kimérése is – tudtuk meg az elöljárótól. „Ez csak egy próbaüzem, amennyiben minden rendben megy, ezt követően adjuk le a dokumentációt az engedélyeztetésre a szakhatóságokhoz” – tette hozzá. Pénteken épp almalevet préseltek.

Szeptember közepére működő üzemet akarnak

Két-három hét múlva elindítják a lekvárok főzésére alkalmas gépsort is, amely elvégzi a gyümölcsök darálását és főzését. A lekvárok üvegekbe való kimérése, illetve lezárása viszont kézi erővel fog történni. A céljuk az, hogy a szeptember 11. és 14. között zajló hagymafesztiválra és az „almaszezon” kezdetére már engedélyeztetett üzemük legyen. A polgármester kiemelte, a termékek adalékanyagok hozzáadása nélkül készülnek, így teljesen természetes készítmények kerülnek ki a feldolgozóból.

Gombát is gyűjtenének

Az erdei gyümölcsök feldolgozása mellett az üzemeltető egyesület szeretné a térségben termő gomba begyűjtését és értékesítését is megszervezni. Ennek érdekében már májusban egyeztettek Csíkcsicsó, Göröcsfalva és Vacsárcsi közbirtokosságával is. Azóta sikerült engedélyeztetni az említett közbirtokosságok területein növő gomba és erdei gyümölcs szedését, sőt a bio minősítést is megszerezték a területekre. Működnek a településeken begyűjtőpontok is, ahonnan a két hete kapott hűtős autóval már szállítottak áfonyát Zetelakára, gombát Farkaslakára. „Jelenleg nincs megfelelő minőségű gomba a vidékünkön, úgyhogy annak folyamatos begyűjtését augusztus 20-tól tervezzük” – nyilatkozta a polgármester.

Kísérleti időszak az idei szezon

Az idei szezonra kísérleti időszakként tekintenek, amely során megtapasztalják a gépek működését, teljesítményét, illetve felmérik a területükön lévő gomba-, áfonya- és málnatermést. Jövőtől már májusban indítanák a termelést a fenyőszirup készítésével, s a gyümölcsök feldolgozása mellett akár zöldségekből – céklából, murokból – is készítenének leveket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés