Próbák helyett turnéznak

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Rövid vakáció után augusztus 16-án egy szentábrahámi előadással kezdi újabb évadját a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – tudtuk meg András Mihály igazgatótól. Egyelőre nem készülnek újabb folklórműsorokkal, mivel az előző évad ilyen szempontból rendkívül termékeny volt, és nem játszottak ki mindent – véli az együttes vezetője.

Szőcs Lóránt

2014. augusztus 13., 10:432014. augusztus 13., 10:43

2014. augusztus 13., 11:152014. augusztus 13., 11:15

„Sok tartalékműsorunk van készleten, mint például a Vándorúton, a Sóvidéki kalapács, a Madéfalvi veszedelem és a Júlia szép leány. Ezeket igénylik sokan, a János vitézt is kérik még, így felesleges, hogy a próbatermekben töltsük az időt, ehelyett turnékra készülünk. Persze azért az új műsorokra is gondolunk, legalábbis terv szintjén. Jelenleg a gyergyói származású Kelemen Lászlóval, a Hagyományok Háza igazgatójával egyeztetünk, akivel az Örökségünk című előadásunk is készült, vagyis konkrétabban ő volt az említett produkció zenei szerkesztője. Egy szaktekintély, akivel eddigi együttműködésünk kiváló volt. Úgy képzeljük, hogy Szűcs Gábor lesz ezúttal a koreográfus, de ez még változhat. Ami biztos, hogy az újabb évadunkban mindenképp szeretnénk Kelemennel egy előadást készíteni” – hangsúlyozta András Mihály.

Térségünkben leghamarabb augusztus 30-án a Gyimesekben, a 9. Csángó Túros Puliszka Fesztivál keretében lépnek fel, az eseményről közvetít a Román Televízió Bukaresti Stúdiójának Magyar Adása.

A Művészetek Palotájában is szerepelnek

Szeptember 12-én egy több mint kéthetes turnéra indulnak, Magyarországra. A Vándorúton, a János vitéz és az Örökségünk című műsorokkal szerepelnek több mint tíz helyszínen, többek között a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Táncszínházban, a Hagyományok Házában és Mórahalmon, Szegeden – tájékoztatott András Mihály.

Két kiemelt program ősszel

Októberben és novemberben az együttes a kiemelt programjaira készül. Október 16. és 19. között az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek találkozójának a Hargita Együttes lesz a házigazdája. „Fontos Csíkszeredának ez az esemény, mert éppen a 10. találkozóról van szó, ilyenkor a hivatásos együttesek a legerősebb oldalukat szokták mutatni, másfelől ez a rendezvény számunkra szakmai fórumként működik” – mondta az együttesvezető.

Az Erdélyi Prímások Találkozóját november 13-án és 14-én szervezik, ezzel kapcsolatosan András Mihály kiemelte, hogy tavaly Pávai István zenekutató közreműködésével új lendületet kapott a rendezvény. Idén is meghívják a szakembert, hogy az adatközlő prímások napját segítse, moderálja. Még egy kiemelt meghívottra számíthatunk, Pál István (Szalonna), a Magyar Állami Együttes prímása jelezte, hogy itt lesz a rendezvényen. A kárpátaljai származású zenészt legutóbb a Fölszállott a páva népi tehetségkutató műsorban hallhatták muzsikálni a népi zene kedvelői.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben

Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin

Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

2026. február 22., vasárnap

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz

Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség

Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség
2026. február 22., vasárnap

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
2026. február 19., csütörtök

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat

Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.

Közös csúszás a Kissomlyón
Közös csúszás a Kissomlyón
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

2026. február 18., szerda

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz

Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz
Hirdetés