
Fotó: Kristó Róbert
Rövid vakáció után augusztus 16-án egy szentábrahámi előadással kezdi újabb évadját a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – tudtuk meg András Mihály igazgatótól. Egyelőre nem készülnek újabb folklórműsorokkal, mivel az előző évad ilyen szempontból rendkívül termékeny volt, és nem játszottak ki mindent – véli az együttes vezetője.
2014. augusztus 13., 10:432014. augusztus 13., 10:43
2014. augusztus 13., 11:152014. augusztus 13., 11:15
„Sok tartalékműsorunk van készleten, mint például a Vándorúton, a Sóvidéki kalapács, a Madéfalvi veszedelem és a Júlia szép leány. Ezeket igénylik sokan, a János vitézt is kérik még, így felesleges, hogy a próbatermekben töltsük az időt, ehelyett turnékra készülünk. Persze azért az új műsorokra is gondolunk, legalábbis terv szintjén. Jelenleg a gyergyói származású Kelemen Lászlóval, a Hagyományok Háza igazgatójával egyeztetünk, akivel az Örökségünk című előadásunk is készült, vagyis konkrétabban ő volt az említett produkció zenei szerkesztője. Egy szaktekintély, akivel eddigi együttműködésünk kiváló volt. Úgy képzeljük, hogy Szűcs Gábor lesz ezúttal a koreográfus, de ez még változhat. Ami biztos, hogy az újabb évadunkban mindenképp szeretnénk Kelemennel egy előadást készíteni” – hangsúlyozta András Mihály.
Térségünkben leghamarabb augusztus 30-án a Gyimesekben, a 9. Csángó Túros Puliszka Fesztivál keretében lépnek fel, az eseményről közvetít a Román Televízió Bukaresti Stúdiójának Magyar Adása.
A Művészetek Palotájában is szerepelnek
Szeptember 12-én egy több mint kéthetes turnéra indulnak, Magyarországra. A Vándorúton, a János vitéz és az Örökségünk című műsorokkal szerepelnek több mint tíz helyszínen, többek között a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Táncszínházban, a Hagyományok Házában és Mórahalmon, Szegeden – tájékoztatott András Mihály.
Két kiemelt program ősszel
Októberben és novemberben az együttes a kiemelt programjaira készül. Október 16. és 19. között az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek találkozójának a Hargita Együttes lesz a házigazdája. „Fontos Csíkszeredának ez az esemény, mert éppen a 10. találkozóról van szó, ilyenkor a hivatásos együttesek a legerősebb oldalukat szokták mutatni, másfelől ez a rendezvény számunkra szakmai fórumként működik” – mondta az együttesvezető.
Az Erdélyi Prímások Találkozóját november 13-án és 14-én szervezik, ezzel kapcsolatosan András Mihály kiemelte, hogy tavaly Pávai István zenekutató közreműködésével új lendületet kapott a rendezvény. Idén is meghívják a szakembert, hogy az adatközlő prímások napját segítse, moderálja. Még egy kiemelt meghívottra számíthatunk, Pál István (Szalonna), a Magyar Állami Együttes prímása jelezte, hogy itt lesz a rendezvényen. A kárpátaljai származású zenészt legutóbb a Fölszállott a páva népi tehetségkutató műsorban hallhatták muzsikálni a népi zene kedvelői.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!