
Fotó: Iochom Zsolt
Az év utolsó napján Petőfi Sándor születésének 191. évfordulója alkalmából a nagy költő előtt tisztelegtek Csíkszeredában.
2013. december 31., 12:572013. december 31., 12:57
2013. december 31., 15:432013. december 31., 15:43
A Petőfi Sándor Általános Iskola és a református egyház által közösen szervezett megemlékező ünnepség a Vár téri Petőfi-szobornál kezdődött a Himnusz eléneklésével. Szatmári Szilárd református lelkész köszöntötte a családias környezetben összegyűlt Petőfi-tisztelőket. „Petőfi Sándornak a példája minket arra tanít, hogy ha egy szebb és jobb jövendőre vágyunk, akkor annak érdekében valamit tenni is kell. Küzdelem és harc nélkül semmi sem adatik meg az életben – erről szól az ő életműve, személyes példája is” – hangsúlyozta Szatmári Szilárd. Beszédében a fiatalok szerepének fontosságát emelte ki, az idősek bölcsessége a fiatalokban kell lecsapódjon, hogy ki tudják vívni a szabadságot.
„A nagy költők nem váratlanul szólalnak meg, nem derült égből, mint az isteni kinyilatkoztatások” – idézték Illyés Gyula szavait az iskola diákjai, majd közismert Petőfi-dalokat énekeltek és elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Az ünneplő egybegyűltek a Vár térről a Petőfi Sándor iskola udvarába vonultak át, ahol dalok és szavalatok hangoztak el, majd a mellszobor megkoszorúzása után a Székely himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Kiss Ernő iskolaigazgató a jelenlévőket egy kis szeretetvendégségre invitálta meg, ahol lehetőség adódott kötetlen beszélgetésre is.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!