
Fotó: Kristó Róbert
Megsemmisítette a Hargita Megyei Törvényszék a fogyasztóvédelmi hivatal regionális felügyelőségének tavaly februári jegyzőkönyvét, amely alapján tízezer lejes bírságot szabott ki Hargita Megye Tanácsára, a csíkszeredai hagyományos és helyi termékek vásárának szervezőjére – számolt be a megyei önkormányzat sajtóirodája.
2014. március 31., 16:302014. március 31., 16:30
2014. március 31., 16:312014. március 31., 16:31
Mint írják, a törvényszék ezzel jóváhagyta a csíkszeredai bíróság elsőfokú ítéletét.
Borboly: kiharcoltuk igazunkat
„Külső segítség, mindenféle közbenjárás nélkül, jogászcsapatunk munkájának köszönhetően sikerült kiharcolnunk igazunkat. Bebizonyosodott, hogy a törvényeket betartva szervezzük a vásárokat, és természetesen ezentúl sem teszünk másként. Termelőinket arra bátorítom, hogy minél többen vegyenek részt portékájukkal ezentúl is a havi vásáron, mert mi törvényes keretet biztosítunk számukra, és ha kell, megvédjük őket bármiféle elbátortalanító hatósági akció esetén” – így kommentálta az igazságszolgáltatás döntését Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Az előzményekről
Nagy visszhangot keltett a fogyasztóvédelmi hivatal brassói székhelyű regionális felügyelőségének 2013. február 16-i vásáron tartott ellenőrzése: az ellenőrök a központi média munkatársainak kíséretében érkeztek a helyszínre, a megyeháza oszlopterébe, ahol több termelőt, illetve árust is ellenőriztek, majd különböző indokkal tízezer lejes bírságot róttak ki Hargita Megye Tanácsára.
A csíkszeredai Hagyományos és Helyi Termékek Vásárát közel négy éve rendszeresen megszervezik a megyeházánál. Minden ellenőrző szervtől kértek hivatalos jelentést a vásárról – élelmiszer-biztonság, higiéniai körülmények stb. szempontjából –, és mindenhonnan pozitív választ kaptak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!