
Fotó: Veres Nándor
Az országos útügyi társaságnak adná át ügykezelésbe Csíkszereda önkormányzata a Taplocát elkerülő utat, amely a város pénzén épült és aszfaltozásra vár. Jelentős költségtől mentesülne így a megyeszékhely, de a megegyezésre még várni kell.
2014. szeptember 25., 18:112014. szeptember 25., 18:11
A közúti forgalom számára zárt, de makadámútként különböző járművek által használt, Taplocát elkerülő út építésére eddig több mint négymillió lejt költött Csíkszereda. A munka több mint két éve, 2012 júniusában kezdődött, és az alapozás, a szükséges hidak építése megtörtént, törtkövet terítettek el az úttesten. Hiányzik az összesen több mint 3 kilométeres, két szakaszra osztott út aszfaltozása, amelyet tavaly nem vállalt fel a város, kormánytámogatást remélve.
Mivel az elmúlt évben nem történt előrelépés, az idei költségvetésben már 2 millió 675 ezer lejt különítettek el az első, a Rét utcai vasúti átjárótól az 578-as európai útig tartó szakasz aszfaltozására, és a közbeszerzési eljárást is meghirdették. Most viszont mégis visszatérnének ahhoz a változathoz, hogy az aszfaltozás ne a város pénzén történjen.
Több millió lejről van szó
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdai ülésén elfogadta az a határozatot, amelynek értelmében az elkerülő utat egy másik, az erdőalji általános iskolától a hegyivadász alakulathoz vezető úttal együtt átadnák ügykezelésbe az országos útügyi társaságnak. A taplocai út esetében így nemcsak az aszfaltozás, hanem a szükséges útkereszteződések kialakítása is központi alapokból történne meg, és a másik útszakaszt is leaszfaltoznák.
Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere kérdésünkre azt mondta, úgy tűnik, most van erre lehetőség, ezért hozták a határozatot, viszont további egyeztetésekre van szükség a megállapodáshoz. Ha sikerül, a város csak a taplocai út esetében több mint 5,5 millió lejes kiadástól mentesülhet. Kérdésünkre, hogy mi lesz az aszfaltozásra kiírt közbeszerzési eljárással, Szőke azt mondta, ez leállítható, de olyan szerződést is lehet kötni, hogy a kivitelező csak jövőben lásson munkához.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!